Visegrád látnivalói

Római Castrum

Cím Visegrád Sibrik-domb 47.797919 N, 18.980685 E
Kapcsolat Web: www.visitvisegrad.hu
A 176 méter magas Sibrik dombon található Visegrád egyik legérdekesebb, mégis kevesek által ismert látnivalója. Hozzávetőlegesen 1700 évvel ezelőtt, Nagy Konstantin uralkodása idején itt állt a Római Birodalom, s azon belül Pannonia tartomány északkeleti csücskének egyik fontos erődítménye. Háromszáz katona állomásozott itt, felügyeletük alatt tartva a Birodalom külső határait képező Dunát és a közeli limes szakaszt. Az erődítmény alaprajza deltoid volt, és tornyok védték.

Érdekes belegondolni, hogy a Római Birodalom első keresztény uralkodója, Nagy Konstantin itt építtetett erődítményének romjain, annak darabjaiból az első keresztény magyar uralkodó, Szent István királyunk hozott létre ispánsági központot 1009-ben. Ekkor épült a dombon a város első temploma is.

Készíts gyönyörű fotókat a Sibrik domb tetejéről – pillants le a Dunakanyarra onnan, ahol 1700 éve még római katonák őrizték a Dunát!

A római kori erődítményt a Fellegvárhoz, vagy a Királyi Palotához képest ugyan kevesen látogatják, mégis emblematikus hely itt Visegrádon, amit nem érdemes kihagyni, ha erre jársz. Könnyen megközelíthető és kifejezetten jól esik a 176 méteres domb tetejére vezető kis séta.
Római Castrum, Visegrád Római Castrum, Visegrád Római Castrum, Visegrád