Veszprém látnivalói
Jutas vitéz kilátó
×

A csigák ihlette alaprajz a „növekedési spirál", amely az élő természetet legjobban leíró matematikai modell, a Fibonacci számsor, az „isteni arány", az aranymetszés matematikai alapja. Ez a számsor a csigák vázának, a fenyőtoboz, a napraforgó szemek, a virágszirmok elhelyezkedésének, a faágak növekedésének spirális modellje, ilyen görbét ír le a lefolyóban a víz, és ilyen alakú a Tejút-rendszer is.
A beruházás keretében a VERGA Zrt. futópályát és tanösvényt is létesített, valamint a kilátó mellett tájékoztató táblát, erdei bútor garnitúrát, esőbeállót, valamint padokat helyezett el.
A kilátó névadója Jutas vitéz, Árpád fejedelem egyik fia. A fejedelem négy fia a Duna, a Sárvíz és a Kapos – Szék patak partján vándorolt úgy, hogy téli szállásuk egymáshoz viszonylag közel, a Duna két partján Kalocsa magasságában volt. Zoltáé Solt mellett, Üllő nyári szállása Üllő térségében, Tarhosé Tarrós környékén, Jutasé a mai Veszprém térségében. Ennek emlékét őrzik a róla elnevezett Jutaspuszta, Jutas lakótelep, Jutasi út elnevezések. A kilátó azon a városrészi területen fekszik, mely még ma is a fejedelem fiának, Jutas vitéznek a nevét viseli és őrzi.