A mesebeli hangulatot idéző régi ház földszinti szobái Bálint Ágnes életét mutatják be, eredeti bútoraival, képeivel, jellegzetes tárgyaival, a gyermekként írt első meséktől a több évtizedes televíziós szerkesztő-dramaturg munkájáig. Itt van például elválaszthatatlan írógépe, amit az első kiadott meseregénye honoráriumából vett, valamint írásai, rajzai és könyvei hosszú pályafutása különböző időszakaiból.
Kis kultúrtörténeti utazásra is hívjuk a látogatókat: a konyha régi bútorai és használati tárgyai között a gyerekek rácsodálkozhatnak arra, hogy déd- és nagyszüleik gyermekkorához képest ma már milyen kényelmes életünk van.
Az emeleti játékszobában az egyik lánya által gyűjtött régi játékokból nyílt kiállítás.
Néhány nagyobb régi játékot, régi szerszámot, egyéb érdekességet Kamrakiállításunk keretében egy különálló kis kamrában tudunk bemutatni.
A gyerekeket azonban nem csak kiállításokkal várja az emlékház. Jó időben a kis örökmozgókat a kertbe hívják a játékok: kézzel hajtható kis fa körhinta, gumiasztal, mini Futrinka utca tökházzal és köcsögházzal, ügyességi játékok.
A gyerekek számára van a kertben egy mini kerti vasút. Bálint Ágnes egyik meseregénye nyomán „Tündér a vonaton” vasútnak neveztük. Ez megfelelő számú jelentkező esetén is csak akkor tud indulni, ha nem áll esőre az idő, és főleg ha a „masinisztája” éppen kéznél van, mert a munkája nem köti máshová. Fesztiválok idején jár a pici vonat, de szülinapok, rendezvények idején a funkció nem automatikus - pontos egyeztetést igényel.
(A kertben szeretnénk Bálint Ágnes meséi alapján még további játékokat létrehozni - lehetőségeinkhez mérten időről időre gazdagodunk és szépülünk.)
Megközelítés
Autóval
Vecsés a régi 4-es úton Budapest felől a volt Ferihegyi repülőtér, a másik irányból Üllő után következik. Vecsésen a Gyál táblánál kell elfordulni – 1,4 km után sorompón átkelni a Dózsa György útra. Onnan balra a 3. keresztutca a Major u. – jobbra a Bercsényi utca – ismét jobbra a Barcsai utca.
Egyéb irányokból az M0 autópályáról a 37-es kilométernél Gyál/Vecsés irányába elfordulni.
Gyál felől érkezve a CBA utáni körfogalomból az első kijárat a Budai Nagy Antal út, arról balra az 1. keresztutca a Barcsai utca.
VOLÁN busszal
Budapest, Kőbánya Kispest metró végállomásról (KÖKI) Vecsés-Erzsébet tér (volt Martinovics tér) végállomásra.
Budapest (Pestszentlőrinc), Béke-térről Vecsés-Erzsébet tér (volt Martinovics tér) végállomásra (csak hétköznapokon).
Útvonal az Erzsébet térről az emlékházig: az iskola jobboldalán indul a Toldy Ferenc utca, ennek végén, kicsit balra nyílik a Barcsai utca.
Vonattal
Budapest felől Monor irányában; leszállás Vecsés vasútállomáson (nem Vecsés-Kertekalja megállónál!)
A sorompótól indul a Dózsa György út – balra a 3. keresztutca a Major u. – jobbra a Bercsényi utca – ismét jobbra a Barcsai utca.
Monor felől vigyázat: először következik Vecsés-Kertekalja állomás, ahonnan nagyon messze van az emlékház!
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el
véleményét!
További látnivalók a közelben (0)
Szállások a közelben (0)
Szerkesztőségi ajánlat (12)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Történelmi Park
Ez a hely, ahol a Történelmi Park felépült, a város legrégebbi emlékeit őrzi. Itt állt a templomosok és johanniták rendháza az 1200-as években, itt volt a vár, ahol a törökök vívtak hol Zrínyi Miklós,
Magyar Gép és DUTRA Múzeum
DUTRA múzeum Balatonbogláron. A legtöbb gyönyörű DUTRA traktor Magyarországon, egy helyen!Molnár Balázs eredeti alkatrészekből újítja fel gépeitMolnár Balázs 15 éves kora óta foglalkozik a Dutrákkal.
Balatonszemesi Postamúzeum
A Hunyady család szemesi birtokán a 18. század utolsó negyedében a postai lóváltóállomás istállójaként emelt épület 1962 óta ad otthont a Postamúzeum kiállításainak, az idetelepített vasúti mozgóposta
Fekete Gólya Ház
Múzeum - Élmény - JátékCélunk egy olyan XXI. századi élményközpontú múzeum létrehozása volt, mely interaktívan ismerteti meg a látogatót a fekete gólya életével. A kiállítóhely illeszkedik a Duna-Dráv
Trianon Múzeum
A műemléki védettségű, újjáépült Zichy-kastély és a benne működő Trianon Múzeum – a magyar nemzet számára sorsdöntő éveket bemutató – megújult kiállításaival a Kárpát-medencében egyedülálló „zarándokh
Kiemelt szállás ajánlatok (12)
Kápolnás Vendégház
A Kápolnás Vendégház barátságos szállás, ideális hely a pihenni vágyók, családok, horgászok, vadászok, túrázók, kerékpárosok, természetjárók, természetfotósok részére. Remek kiindulópont a Gemenci erd
Esterházy Fogadó
Esterházy Fogadó a vértes szívében található Kőhányás pusztán. A Kéktúra útvonal egyik bélyegző pontja ahol szállással, étteremmel, nagy parkolóval, zárható kerékpár tárolóval és 5 állásos ló pihenőve
Premier Hotel Miskolc
A Premier Hotel Miskolc a Macropolis bevásárló- és irodaközpontban található, amely egy egész háztömböt foglal el a belvárosban, ahol nagy európai vállalatok irodái, üzletek, apartmanok találhatóak. A
Hotel Narád****
Fedezd fel a természet csodáit Magyarország legmagasabban fekvő, erdőkkel körülölelt wellness szállodájában! Itt, a festői környezetben minden évszakban felejthetetlen élményekben lesz részed, Téged é
Fácános Vadászház és Rendezvényközpont
Soponya a Sárvíz mentén, Fejér megye délnyugati részén helyezkedik el. Az Ökoturisztikai Központ a község szélén, csodálatos erdős-tavas környezetben várja a kikapcsolódásra vágyókat. A mintegy 1000 h
Idehaza Vendégház Kisszekeres
Földszintes teljes ház, 3 fős lakosztály, 1 hálótérrel (pótágyazható).Ingyenes parkolásSZÉP kártya elfogadóhely: OTP Nyitvatartás: április 1. - október 30.Macska, kutya bevihető (500 Ft / éj) 1 szoba,