Vasvár látnivalói

Vasvári Békeház

Cím Vasvár Kossuth Lajos u. 10. 47.046906 N, 16.800282 E
Kapcsolat Telefon: 94/573-220 Web: www.vasvar.hu
A Kossuth Lajos utca 10-es szám alatt található Békeház, ahogy a helyiek ismerik Tretter-ház, azon túl, hogy Vasvár város egyik emblematikus épülete, egyben történelmi jelentőségű műemlék is. Az 1664. augusztus 1-jén aratott szentgotthárdi győzelmet követően, 1664. augusztus 10-én ezen a helyszínen köttetett az 1663-64-es, török elleni háborút lezáró híres vasvári béke.

Az épület egykor a vasvári káptalan uradalmi központjához tartozott, majd az uradalmat a huszadik században felparcellázták, s az épületet ekkor vásárolta meg Tretter Győző jegyző. Az 1900-as évek közepén e házban praktizált dr. Tretter László, aki mint a szegények orvosa írta be magát örökre a város történetébe. A ház a család birtokában maradt egészen az 1980-as évekig. Innen ered az épület mai elnevezése is.

Az épület megszépülését a Nyugat-dunántúli Operatív Program kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések című pályázatán elnyert támogatás és a város által biztosított önerő tette lehetővé. Így 2011 augusztusára kívül-belül teljesen megújult a műemlék épület, s annak tartalommal való megtöltése is elindult dr. Szabadfi Józsefné, V. Tóth Lászlóné és jeles vasi művészek nagylelkű felajánlásának köszönhetően. Így a Békeház látogatói ma már megtekinthetik azt az állandó kiállítást is, amely jeles vasi festők városnak ajándékozott műveit mutatja be.

A megszépült Békeházat a város szülötte, az épületben napvilágot látott Schmittné Makray Katalin, olimpikon, a köztársasági elnök felesége avatta fel, akinek ez alkalomból díszpolgári címet adományozott a képviselő-testület.
Vasvári Békeház, Vasvár Vasvári Békeház, Vasvár Vasvári Békeház, Vasvár