Varsány: a település neve oszét eredetre utal. A kaukázusi hegygerinc két oldalán is élő nép (mint a baszkok és a katalánok, pl.) több népnévvel is rendelkezik, akárcsak mi. Ezek: oszét, osszián, osz, ász, jász, alán, varsány. Nálunk a jászok rokonait a honfoglaláskori időkben honfoglaló eleink varsányoknak hívták. A honfoglalás idején a magyarokhoz csatlakozott jász néptöredék Varsány nevű törzse telepedett le a környéken.
Az első írásos említés a XIII. század elejéről származik, akkor Varsányi István birtoka volt. Károly Róbert király azonban elvette tőle és 1319-ben Szécsényi Tamás vajdának adományozta. 1715-ben és '20-ban kilenc-kilenc jobbágyportát számoltak itt össze. A falu plébániája már 1332-ben fennállt.
A Varsány határában elterülő Tábpuszta a középkorban önálló település volt, írásos említése 1327-ből és 1391-ből maradt fenn, s 1562-ben Hasszán Bali török tiszt hűbérbirtoka volt. Ma már csak az épületromok és - az oda vezető kövesút végén - a keresztfa emlékeztet a hajdani pusztára. Varsány községből Nógrádsipek felé vezető úton kell az első útelágazásnál jobbra letérni. A makadám úton elsőként Alsó-Tábpuszta emlékeit, majd balra az út mellett egy soha nem lakott úrilak romjait látjuk, ezután következik a keresztfa. Itt véget ér a kövesút. Ezután egy víztározóhoz érünk.
A víztározó jobb oldalán lévő földút vezet a fehér fűzhöz, amely egyedülálló ritkaságnak számít. A fűzfa eredetileg egy forrás mellett állt. Egy idő után a fatörzs a forrásból kifolyó kis csermelybe dőlt, de ebben az állapotban is újabb ágakat hajtott. Ma már az eredeti tőrész nem is látszik. Önmagát megújítva él tovább a hatalmas lombkoronájú fa. Földre támaszkodó gallyai gyökeret eresztettek és maguk is fává fejlődtek, s az egyetlen fából már egész liget sarjadt. A törzs átmérője több, mint egy méter volt és körülbelül 100 méteren terült el.
A fotókon látható fák tulajdonképpen az egykori fűzfa, mellékágai, egészen pontosan 7 fa fejlődött a hatalmas törzsből, ami mára sajnos szinte teljesen eltűnt. Az 1960-as években az erdőgazdaság gondozta. Gömbfával szépen körbekerítették és kapubejáratot alakítottak ki a forráshoz. Egy varsányi idős bácsi sokat mesélt az ott ünnepelt Majálisokról és bearatásokról.
A környéken a közösségi élet kedvenc központja volt, annak ellenére, hogy a faluktól viszonylag távol 4-5 km-re helyezkedik el. Arról is mesélt, hogy gyerekkorukban, összegyűltek a környező falvak: Herencsény, Iliny, Nógrádsipek, Varsány ifjoncai és órákon át fogócskáztak a fa törzsein szaladgálva, el lehet képzelni mekkora törzse volt 60-80 évvel ezelőtt. Az a monda is járta falunkat, hogy 1705-ben a Szécsényi Országgyűlés alkalmával, II. Rákóczi Ferenc a Tábi fűzfánál pihentette meg lovait, ezért sokan Rákóczi-fának is nevezték.
A fűzfa egy aprócska természetvédelmi terület része, melynek „gazdája” vitatott. Valójában a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozott, de ott ma már nem tudnak róla, szerintük a varsányi önkormányzat fennhatósága alatt áll, ezt viszont az Ipoly Erdő Zrt. helyi vezetője cáfolta meg. Mindenesetre az bizonyos, hogy Varsány részét képezi több száz éve, az itt élő emberek múltjához tartozik. A varsányiak igyekeznek hosszú-hosszú évtizedek óta ápolni és rendben tartani a fát és környezetét.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Az első írásos említés a XIII. század elejéről származik, akkor Varsányi István birtoka volt. Károly Róbert király azonban elvette tőle és 1319-ben Szécsényi Tamás vajdának adományozta. 1715-ben és '20-ban kilenc-kilenc jobbágyportát számoltak itt össze. A falu plébániája már 1332-ben fennállt.
A Varsány határában elterülő Tábpuszta a középkorban önálló település volt, írásos említése 1327-ből és 1391-ből maradt fenn, s 1562-ben Hasszán Bali török tiszt hűbérbirtoka volt. Ma már csak az épületromok és - az oda vezető kövesút végén - a keresztfa emlékeztet a hajdani pusztára. Varsány községből Nógrádsipek felé vezető úton kell az első útelágazásnál jobbra letérni. A makadám úton elsőként Alsó-Tábpuszta emlékeit, majd balra az út mellett egy soha nem lakott úrilak romjait látjuk, ezután következik a keresztfa. Itt véget ér a kövesút. Ezután egy víztározóhoz érünk.
A víztározó jobb oldalán lévő földút vezet a fehér fűzhöz, amely egyedülálló ritkaságnak számít. A fűzfa eredetileg egy forrás mellett állt. Egy idő után a fatörzs a forrásból kifolyó kis csermelybe dőlt, de ebben az állapotban is újabb ágakat hajtott. Ma már az eredeti tőrész nem is látszik. Önmagát megújítva él tovább a hatalmas lombkoronájú fa. Földre támaszkodó gallyai gyökeret eresztettek és maguk is fává fejlődtek, s az egyetlen fából már egész liget sarjadt. A törzs átmérője több, mint egy méter volt és körülbelül 100 méteren terült el.
A fotókon látható fák tulajdonképpen az egykori fűzfa, mellékágai, egészen pontosan 7 fa fejlődött a hatalmas törzsből, ami mára sajnos szinte teljesen eltűnt. Az 1960-as években az erdőgazdaság gondozta. Gömbfával szépen körbekerítették és kapubejáratot alakítottak ki a forráshoz. Egy varsányi idős bácsi sokat mesélt az ott ünnepelt Majálisokról és bearatásokról.
A környéken a közösségi élet kedvenc központja volt, annak ellenére, hogy a faluktól viszonylag távol 4-5 km-re helyezkedik el. Arról is mesélt, hogy gyerekkorukban, összegyűltek a környező falvak: Herencsény, Iliny, Nógrádsipek, Varsány ifjoncai és órákon át fogócskáztak a fa törzsein szaladgálva, el lehet képzelni mekkora törzse volt 60-80 évvel ezelőtt. Az a monda is járta falunkat, hogy 1705-ben a Szécsényi Országgyűlés alkalmával, II. Rákóczi Ferenc a Tábi fűzfánál pihentette meg lovait, ezért sokan Rákóczi-fának is nevezték.
A fűzfa egy aprócska természetvédelmi terület része, melynek „gazdája” vitatott. Valójában a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozott, de ott ma már nem tudnak róla, szerintük a varsányi önkormányzat fennhatósága alatt áll, ezt viszont az Ipoly Erdő Zrt. helyi vezetője cáfolta meg. Mindenesetre az bizonyos, hogy Varsány részét képezi több száz éve, az itt élő emberek múltjához tartozik. A varsányiak igyekeznek hosszú-hosszú évtizedek óta ápolni és rendben tartani a fát és környezetét.