A váci Városháza épületében megtekinthető Nemzetközi Mobil MADI Múzeum a közép-kelet-európai régió legnagyobb MADI gyűjteménye, mely Saxon-Szász János és Dárdai Zsuzsa több, mint 20 éves gyűjtőmunkájának eredményeként jött létre.
A mintegy félezer absztrakt műalkotásból álló magángyűjtemény tizenhat ország százötven kortárs művészének munkáját mutatja be. Az anyag számos hazai és nemzetközi bemutatón szerepelt már, állandó kiállítóhelyét pedig 2014-ben találta meg a váci Városháza 1764-ben elkészült barokk épületében.
A MADI mozaikszó magyarul a Mozgás – Absztrakció – Dimenzió – Invenció szavakra utal, ezzel is megidézve az irányzat legfontosabb alapelveit. A spanyolul „Movimiento Artístico De Invencion” azaz „Újszerű Művészeti Mozgalom” névre hallgató mozgalmat Carmelo Arden Quin, uruguay-i születésű művész és köre (Martin és Ignacion Blaszko, Rhod Rothfuss, Estaban Eitler, Gyula Kosice, Tomas Maldonado, Lucio Fontana) alapította 1946-ban, Buenos Airesben.
A mozgalom a poligonalitásban, vagyis a festészet többszögűségében, a szobrászat mobilitásában, valamint szisztematikus, összművészeti építkezésben határozta meg alapjait. A dél-amerikai csoport mellett Arden Quinn párizsi műhelyt is alapított, melynek köszönhetően a mozgalom/irányzat Európában is elterjedt – így találkozhatott vele a kilencvenes évek elején Saxon-Szász János is, aki a kortárs magyar és régiós konstruktív, geometrikus művészeket is bekapcsolta a nemzetközi mozgalomba.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.