Református templom

A középkorban két részből álló falu valószínűleg a XIII. század közepén már létezett. Templomáról az egyetlen középkori említés 1500-ból való, torony nélküli, temetővel rendelkező épületként említik. Túrricse református templomát a 15. század elején építették, gótikus stílusban.

A falu templomának első említése 1500-ból való. Az évszám azt mutatja, hogy valószínűleg a mai templomról szól az írás, amely ma is a középkori formáját mutatja. A falu a XV. század második felében, de meg a XVI. század közepén is a Váradi püspök, illetve káptalan és a Várdai család tulajdonában volt. Miután a fent említett 1500-as birtokbecsű az elhunyt Várdai Laszlo leánya, Judit részére készült, a templom közvetlenül ezt megelőző építését leginkább ennek a családnak lehet tulajdonítani. A templom téglalap alaprajzú hajójához fél-fél falszélességnyivel keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentély csatlakozik. A szentélyt és a hajót azonos gerincmagasságú, gótikus zsindelyborítású tető fedi. A szentély északi falához egykor sekrestye épült. A templomon ma is körbefut a középkori, téglából készült lábazat. A templomnak sem a hajóját, sem a szentélyét nem erősítettek kívül támpillérekkel, csupán a hajó nyugati sarkain jelenik meg egy-egy átlós elhelyezkedésű, a lábazatnál alig magasabb tömb.

A hajó nyugati homlokzatán gyönyörű, szamárhátíves kőkeretes kapu található, amelynek a párja a szentélyből az egykori sekrestyébe nyílott. A kő változatos színes erezete azonnal magára vonja a látogató figyelmét. A szentély északi falán előkerült a sekrestye dongaboltozatának vállrésze és az említett szentélybe vezető ajtó is. A 17. században bontották el diadalívét és csúcsíves boltozatát, és kapott a református templomokra jellemző deszkamennyezetet.

A bejárat körüli tulipános „hímzést” érdemes megnézni, ehhez hasonlóval Sonkádon, Csarodán és Ófehértón találkozhatunk. Hasonló díszítés övezi az ablakkereteket is. Mindössze két színt, vöröset és feketét használtak a szívleveles tulipánok festéséhez. Ebben az időszakban teljesen természetes volt, hogy a templomokat kívül-belül festették. Túrricsén a festések különlegessége viszont az, hogy a még nedves, puha vakolatba belevájták a minták körvonalait, és csak a vakolat kiszáradása után meszelték, színezték őket.

Ha a szentek képei nem is kaphattak helyet a református templomokban, a gyülekezet házának, a közösségi élet legfontosabb terének felékesítéséről ők sem mondtak le. Szép példája ennek Túrricse temploma, mely az egyszerű ember lakóházától éppen abban különbözött (és különbözik ma is), hogy minden szegletét színesen kifestették, és minden berendezését ékesen faragták. A reformáció tehát a művészetet nem szorította ki a templomból, csupán másképp engedte kibontakozni, és új szabályaival inkább az ornamentikának kedvezett. A reformáció előtti, régi hagyomány folytatása a belső és külső falak festett díszítése, ami ugyan nem figurális, mint a középkori freskók, de felfogásában nem különbözik a középkori megoldásoktól. Az ablakfülkéket körülölelő indás-leveles ornamentika formavilága már a Magyarország egészére jellemző „virágos reneszánsz” hatását mutatja. A legszebb ezek közül Csaroda és Ófehértó vagy Túrricse vörös-szürke, szívekből kihajtó, egyszerű, de mai ízlésünknek is dekoratív levélornamentikája. Ezek azonban nemcsak önmagukért való dekorációk lehetnek, hanem jelentéssel bíró szimbólumok is!

A Felső-Tiszavidéki festett templomok berendezései a legritkább esetben készültek el egyszerre. Így volt ez Túrricsén is. Jellemző, hogy évről évre készíttettek új liturgikus bútorokat, ahogy a szükség hozta. A 18. században a források szerint 1746-ban, majd 1790-1792 között nagyszabású átalakítást végeztek a templomon: lebontották a szentély gótikus boltozatát és hozzáláttak a mai berendezés kialakításához. A festett kazettás deszkamennyezet közepén látható virágdíszes táblán az 1792-es évszám jelzi az építkezés befejeztét. 1792-ben, a templom épületének felújítását a famennyezet készítésével fejezték be, ahogyan azt a mennyezet koporsóján olvasható felirat hirdeti: „Ezenn Ritsei Re[formátus] Sz[ent] ek[lézsia] Isten ditsősségére a maga tulajdon költségével ez Urnak készítetett házat építtette 1792. ” A hosszanti táblákat tartalmazó mennyezet karakteres megjelenését az erőteljes, a sarokpontoknál plasztikus forgóval díszített kazettaosztó rendszer adja.

1792 után készült el a templom nyugati karzata, a szószékkoronát pedig hat évvel később rendelték meg. Arányai, szerkezete nagyon hasonlít az ekkor már biztosan közkedvelt Ódor-féle szószékkoronákra, de feltűnő, hogy ez nem fűrészelt, hanem faragott elemekből készült. Ezért érezzük az indákat, leveleket, virágokat plasztikusnak. A reformáció szembe helyezkedett a katolicizmusra jellemző liturgikus elemek túlzott használatával és helyette a gyülekezeti élet tartópillérévé az istentiszteletet emelte, melynek középpontjába a nemzeti nyelvű igehirdetést helyezte. Ennek megfelelően a református templomok legfontosabb és legdíszesebb berendezési tárgyai a szószékek lettek. Általában a kosárhoz mellvéddel takart, lépcsős feljáró vezet, amit gyakran egybeépítettek a papi székkel, mint például Túrricsén. A szószék fölött található a hangvető, aminek akusztikai szerepe mellett legalább olyan fontos díszítő funkciója is van. A helyi szóhasználat találóan koronának nevezi ezeket, a templomok toronysisakjaira emlékeztető, egészen magas, áttört díszeket.

Az 1882-es Mózes-pad festése vörös márványt imitál, akárcsak az ugyanekkor készült keleti karzaté. Egységes festésük alapján ekkor készültek a templom padjai is. Egyikük, kopott háttámláján látszik, hogy régi, talán a korábbi karzatból származó mennyezetdeszka felhasználásával készült.

Ismerve a Felső-Tisza-vidék harangtornyait, egészen szokatlannak hat a túrricsei, mintha a magas kőtoronyra nem fából készült, galériás sisakot helyeztek volna, hanem egy kisebb, kétszintes haranglábat. És valóban így is történt. 1956-ban a gyülekezet elhatározta, hogy a 172 éves haranglábat, mely „összes eresztékében recsegett-ropogott, s a szétesés veszélyével fenyegetett”, újjáépíti. Mivel azonban a harangtorony építése óta jelentősen megnőtt falu távolabbi lakóihoz a harang szava nem jutott el, magasabb tornyot kívántak. Így jött létre ez a furcsának tetsző megoldás: falazott torony tetején építették újjá a barokk haranglábat. A templom helyreállítását és a mennyezet restaurálását 2003-ban fejezte be a Tiszántúli Református Egyházkerület.