Petőfi Kurta Kocsmája Látogatóközpont

A Tunyog név 1335-ben tűnik fel először, Matolcs nevét a Matucsinay családtól örökölte, mégpedig annak a várnak a nevét, amelyet 1387-ben említenek a krónikák. A település már 17. században mezővárosi rangot kapott, illetve 1707-ben vásárjogot is nyert. A két települést évszázadokon át rév kötötte össze, a matolcsi oldalon állt a Kurta kocsma, amely Petőfi Sándort is megihlette.

A vers születése Matolcs községhez fűződik, bár Fülpösdaróc, Csenger és Tunyogmatolcs is a magáénak vallja. Az újabb irodalomtörténeti kutatások alapján a „kurta kocsma” valószínűleg a matolcsi oldalon, a Szamoson közlekedő komp mellett állt. Petőfi Sándor, Luby Zsigmond birtokos barátjaként járt Luby fülpösdaróci új kastélyában. Fülpösdarócra azonban csak a matolcsi révvel lehetett eljutni, és amíg a kompra vártak, betérhettek a közeli kocsmába. Az élmény nyomán született meg 1847 augusztusában a vers, Szatmárnémeti felé tartva a költő tollából.

A helyiek büszkesége az idők folyamán átadta magát az enyészetnek , a romos állapotban lévő matolcsi kurta kocsmát 1945-ben lebontották, a korabeli komp sem létezik már, de egyik gerendáján ott maradt a bizonyíték: Petőfi Sándor a bicskájával belevéste a nevét a fába a legenda szerint.

A hajdani kocsma berendezési tárgyai, a kecskelábú asztalok, a támla nélküli lócák, padok, a poharak tartója, az almárium és a rácsos kármentő, ahová a sokszor összeverekedő mulatók elől menekült be a kocsmáros, a gerendával együtt persze a múltba vesztek. De néhány éve megépült a Kurta Kocsma Látogatóközpont, hogy a kor szellemiségét megőrizzék. Már nem kocsmaként, hanem emlékházként működik az elhíresült Kurta kocsma, kiállítóteremmel, helytörténeti emlékekkel, és egy élethű Petőfi szoborral, imitálva a költő iszogatását a kocsma asztalánál ülve.