A Miklós-bereki tó a Szabadság utca végétől, a „Felvégtől” 500 méterre délkeletre, Annavölgy irányában található, története az 1980-as évek elejére nyúlik vissza. 1981 környékén az akkori önkéntes tűzoltó egyesület részére vízvételező helyet alakított ki a TSZ a Miklósberek felől a falu felé érkező forrásvíz homokgáttal való felduzzasztásával.
Ez a régi tó néhány tíz méterrel a jelenlegitől lejjebb, a falu felé helyezkedett el. A homokból készült gátat a víz folyamatosan mosta és gyengítette, így körülbelül másfél évvel a megépítését követően átszakadt, a felgyülemlett víz a Nagygödör völgyén keresztül lezúdult, majd az Únyi-patakba távozott. A forrásvíz mennyisége azonban jelentős volt, így a Tokod-Üveggyári Horgászegyesület szinte azonnal nekilátott az új gát létesítésének. Az új gátat a jelenlegi helyén hozták létre, túlfolyócsővel, zsilippel szakszerűen kivitelezve, így az már ellenállt a természet viszontagságainak. Az 1980-as évek közepére egy remekül gondozott, halakkal betelepített, kulturált horgásztavat hoztak létre, amelynek területe akkor a TSZ tulajdonában állt. A tó mellett állt egy halőri épület is, az egyesület tagjai folyamatosan gondozták a tavat és annak környékét.
A rendszerváltozást követően a megszűnt TSZ területeit kárpótlási eljárások keretében magánszemélyek részére adták tovább. Így a Miklós-bereki tó környezete is magánszemélyek tulajdonába került, akik egymás, illetve a falusi lakosság között adták-vették a földterületeket. Ezen folyamatok a horgásztevékenységet egyre inkább akadályozták, mígnem gyakorlatilag lehetetlenné vált a ’80-as években megszokott egyesületi horgászat a tavon, amelynek környéke magánkézre került. A horgászok ekkor a zsilipen a tó vizének nagy részét leengedték, a maradék hal nagytöbbsége lehalászásra került, az egyesületi horgászat a tavon megszűnt.
A 2000-es évektől kezdve a magánszemélyek tevékenysége is alábbhagyott a tó környezetében, illetve a Nagygödör felé vizet elvezető lefolyó, zsilip is részben eliszapolódott, így a tómeder újra elkezdett feltöltődni, mígnem elérte jelenlegi formáját. A tó környezetét alapvetően visszavette a természet, így egyre vadregényesebb körülmények között, de hobbi-horgászok gyakran előfordulnak a tavon, kisebb-nagyobb halak napjainkban is foghatók.
A Miklós-berek völgyének alján helyezkedett ez az úgynevezett Kőkád. Ez egy többmillió év során, a víz által a mészkőben kivájt természetes medence volt, felette a sziklafalon lezúduló vízeséssel és két apró barlanggal. A 20. század első felében számos helyi gyermek járt ide fürdeni. A 1960-as években azonban a mészkőbányászat fellendülésével a kőkádat felrobbantották.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Ez a régi tó néhány tíz méterrel a jelenlegitől lejjebb, a falu felé helyezkedett el. A homokból készült gátat a víz folyamatosan mosta és gyengítette, így körülbelül másfél évvel a megépítését követően átszakadt, a felgyülemlett víz a Nagygödör völgyén keresztül lezúdult, majd az Únyi-patakba távozott. A forrásvíz mennyisége azonban jelentős volt, így a Tokod-Üveggyári Horgászegyesület szinte azonnal nekilátott az új gát létesítésének. Az új gátat a jelenlegi helyén hozták létre, túlfolyócsővel, zsilippel szakszerűen kivitelezve, így az már ellenállt a természet viszontagságainak. Az 1980-as évek közepére egy remekül gondozott, halakkal betelepített, kulturált horgásztavat hoztak létre, amelynek területe akkor a TSZ tulajdonában állt. A tó mellett állt egy halőri épület is, az egyesület tagjai folyamatosan gondozták a tavat és annak környékét.
A rendszerváltozást követően a megszűnt TSZ területeit kárpótlási eljárások keretében magánszemélyek részére adták tovább. Így a Miklós-bereki tó környezete is magánszemélyek tulajdonába került, akik egymás, illetve a falusi lakosság között adták-vették a földterületeket. Ezen folyamatok a horgásztevékenységet egyre inkább akadályozták, mígnem gyakorlatilag lehetetlenné vált a ’80-as években megszokott egyesületi horgászat a tavon, amelynek környéke magánkézre került. A horgászok ekkor a zsilipen a tó vizének nagy részét leengedték, a maradék hal nagytöbbsége lehalászásra került, az egyesületi horgászat a tavon megszűnt.
A 2000-es évektől kezdve a magánszemélyek tevékenysége is alábbhagyott a tó környezetében, illetve a Nagygödör felé vizet elvezető lefolyó, zsilip is részben eliszapolódott, így a tómeder újra elkezdett feltöltődni, mígnem elérte jelenlegi formáját. A tó környezetét alapvetően visszavette a természet, így egyre vadregényesebb körülmények között, de hobbi-horgászok gyakran előfordulnak a tavon, kisebb-nagyobb halak napjainkban is foghatók.
A Miklós-berek völgyének alján helyezkedett ez az úgynevezett Kőkád. Ez egy többmillió év során, a víz által a mészkőben kivájt természetes medence volt, felette a sziklafalon lezúduló vízeséssel és két apró barlanggal. A 20. század első felében számos helyi gyermek járt ide fürdeni. A 1960-as években azonban a mészkőbányászat fellendülésével a kőkádat felrobbantották.