Tiszatarján látnivalói
Református templom
×

Az egyházközség életében minden időben hűséges és odaadó szolgálatot végeztek az itt tevékenykedő lelkipásztorok, kiemelten Édes Albert egykori logikaprofesszor. Édes szolgálata alatt jelentős felújítási munkálatok történtek a település egészén. A későbbi esperes és országgyűlési képviselő 1863-ban lemondott hivataláról, majd ezzel egy időben a gyülekezet egyhangúlag megválasztotta fiát, Édes Vincét.
A település jelenlegi temploma az 1779-1780-as években épült, de mivel ez az épület szűknek bizonyult, ezért 1790-ben 2 öllel megnagyobbították, valamint hozzáfogtak a 30 méter magas órapárkányos torony építéséhez. Az épület tornyában található három harangból kettőt azáldozatkész református hívek 1924-ben készíttettek el, a 700 kg-os nagyharangot pedig 1958-ban öntették. A templom hatváltozatú egy manuálos orgonája 1858-ban közadakozásból készült el, melynek építője Váradi Sándor ároktői mester volt.