Református templom

A Tisza partján, a mai ukrán határnál elterülő falunak 1344-ből ismert az első említése, amikor a Kölcsei család tagjait megerősítik a település és az itteni révvám felének a birtoklásában. A falu templomáról nem ismerünk a középkorból írott adatot. A hajó délnyugati sarkának lábazat feletti sarokkváderére egymás alatt egy 152?-as és egy 1566-os évszám van bekarcolva.

Az átlagos falusi méretű templom középkori eredetére ma már csupán alaprajzi elrendezése és csekély, töredékesen fennmaradt részletformája emlékeztet. Falainak jó része azonban bizonyosan a középkorból származik. A téglalap alakú hajóhoz egy-egy falszélességgel keskenyebb, a nyolcszög öt oldalával záródó szentély csatlakozik keletről. A hajót nem támasztják támpillérek, az északkeletitől eltekintve sarkain kváderekből készült armírozás fut fel a főpárkányig, melyek jelenleg a falfelületekhez hasonlóan le vannak meszelve. A szentély sarkait kétosztatú, átlós helyzetű támpillérek erősítik. Ezek sarkai szintén armírozással vannak kialakítva, ahogy tetejük felett a szentély falainak sarkai is. A pillérek homlokoldalán a betonból készített fedlapok alatt mindkét szinten megvannak a rézsűbe metszett félhomorlattal profilozott középkori vízvetőpárkányok. Ez alól csak az északkeleti sarok támpillére kivétel, amelynek ilyen párkányai nincsenek, és nem is átlósan helyezkedik el, hanem az északi falra merőlegesen.

Mindez arra utal, hogy e támpillér utólagos kialakítású, és eredetileg a középkorban itt álló sekrestye keleti falának volt a része. A sekrestyére más részletek is utalnak: a szentély északi falának lábazata jóval magasabban húzódik, mint a templomnak a többi szakaszon egységesen kialakított lábazata, s az északi fal nyugati felén, valamelyik modern felújítás során a vakolatba bekarcolva jelölték a szentélybe egykor vezető ajtó nyílását. A sekrestye nyugati fala a hajó északkeleti falának futhatott neki, itt ugyanis a hajó többi sarkától eltérően armírozás csak közvetlenül a főpárkány alatti szakaszon jelentkezik. A korábban állítólag torony nélküli, középkori templom hajójának a nyugati homlokzatához a 19. század elején építettek tornyot. Nyugati sarkait a középkoriakra emlékeztető, de méreteikben eltérő, s kőből készült profilozott vízvetőpárkányok nélküli támpillérek támasztják. A templom falainak anyaga a meszelésrétegek miatt ma nem látszik, de a kváder armírozás és a falaknak a meszelés alól kitűnő felületképzése alapján inkább törtkőre, mint téglára gondolhatunk.

Eltekintve a toronytól és a szentély már említett északi falától, a templomon egységes kialakítású, jelenleg meszelt középkori kő lábazat fut körbe, egyszerű rézsűre faragott párkánnyal. Az épület főpárkánya az újkorból származik. A hajó déli falát két, azonos méretű és elhelyezkedésű ablak bontja meg. A rézsűs bélletű ablakok közül a keletinek csúcsíves, a nyugatinak nyilvánvalóan utólag átalakított, félköríves záradéka van. Az ablakok kőből faragott könyöklője és szárkövei még az eredeti kialakítást mutatják, de jól kivehető, hogy belső részükön tokhornyukat utóbb lefaragták. Az ablakok záradékrészén a béllet már nem kőelemekből van összeállítva, hanem falazott ív. A 19. század vége felé még lehetett látni a templom ablakaiban mérműmaradványokat, és kapui is csúcsívesek voltak.

A hajó északi fala tagolatlan. A szentélynek a déli falán két középkori eredetű, csúcsíves ablak látható, melyeknek nem csak kialakítása, méretei és elhelyezkedése, de fennmaradásuk foka is teljesen egyezik a hajón lévő ablakokéval. A szentély záradékfalán újkori, már a református birtoklás idejéből származó ajtónyílás jelenik meg.

A templom belsejében az eddig leírtakon túl semmilyen középkori részlet nem látható. Az egykor majdnem biztosan létező diadalívet elbonthatták, s a támpillérek mellett a szentély középkori boltozatára a 19. század vége felé már csak „bizonyos kiszögellések” utaltak falának felső részén. 1864-ben a belsőben előkerültek falfestmények, de a gyülekezet gyorsan le is meszeltette őket, félve attól, hogy visszaveszik tőlük a templomot.

A fennmaradt szűkszavú megoldások és formák alapján az épület a 14. század – inkább a második fele – és a 16. század első fele között bármikor keletkezhetett.