Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház

A Tiszafüreden fazekasházként is ismert muzeális intézmény a város legrégebbi területén található, hagyományos szerkezetű és építésű parasztház, amelyet 1975-ben nyilvánítottak népi műemlékké. A teljes körű felújítása után 1980-ban nyílt meg az egykori fazekasmesterek, idősebb Nyúzó Gáspár (1839-1910) és fia, ifjabb Nyúzó Gáspár (1864-1922) lakószobáit és műhelyét bemutató kiállítás.

A házat a 19. század első felében idősebb Nyúzó Gáspár feleségének, Kiss Juliannának az édesapja építette. A pár egyetlen gyermeke ifjabb Nyúzó Gáspár apját követve szintén fazekas lett, de az 1910-es évek végén már felhagyott a mesterséggel. Lánya, Nyúzó Ilona 1919-ben Millinghoffer Pál szíjgyártóhoz ment feleségül, aki hamarosan átvette apósa műhelyét. Ez a házaspár lakta az épületet, egészen 1975-ben történt eladásáig.

A hagyományos alaprajzú, háromosztatú házba kettős oszlopokkal ellátott tornácról léphetünk be. A ház falai az Alföldön szokásos nagyméretű vályogtéglákból épültek. A páros tornácoszlopok fából készültek és meszelt sártapasztás borítja őket. A lábazatokon nyugvó, oszlopfőkkel is díszített tornácoszlopok különös, klasszicista hatást kölcsönöznek az épület homlokzatának. A ház tetőszerkezete és a padlásának a padozata egy középen végigfutó vastagmestergerendára támaszkodik. A nyeregtető fedése nádból készült, utcai homlokzatát díszesen faragott deszkákkal és lécezéssel fedték.

A tornácról belépve először a konyhába, a „pitvarba” érkezünk, melyből jobbra és balra egy-hely helyiség, az utcai és az udvari szoba nyílott. Az udvari szobát műhelyként és lakószobaként is használták, ill. innen nyílt egy másik helység, ahol a kész termékeket raktározták. Ezt az épületrészt az 1950-es éveben lebontották. Az utcai szoba volt a „tisztaszoba”, ahol a család legértékesebb bútorai, viseletei, textiliái és kegytárgyai kaptak helyet. Ezt a lakószobát egy nagy kemencével fűtötték a konyha felől. A család legfontosabb helysége régen is a konyha volt, ahol a sütés-főzés eszközei ma is az eredeti helyükön találhatóak meg, mint ha a gazdasszony éppen most ment volna ki a tyúkokat megetetni.

Apa és a fia közös műhelye
A házhoz egykor nagyobb telek tartozott, ahol a gazdasági melléképületek, ólak, istálló és egy kis különálló épületben az égetőkemence volt. Évente általában hétszer égettek a kemencében, amihez nagyon sok fára volt szükség. Alkalmanként akár 500-600 edényt is beraktak a mesterek a kemencébe, a tárgyak méretétől függően. A „zsengélés”, vagyis az első égetés és a második mázas égetés nagy szaktudást és tapasztalatot igényelt.

Ifjabb Nyúzó Gáspárné Kovács Ida egykori közlése szerint az 1900-as évek legelején, ifjabb Nyúzó Gáspár idején: 500 – 600 edény égett egy kemencében.

Egy-egy évben legalább hét alkalommal égettek edényeket, de az időjárási körülmények miatt a téli időszakban szünetelt az égetés. Évtizedekkel később a gazdasági rendeltetésű épületekkel együtt az égetőkemencét is elbontották, mivel itt épült a szomszédos új lakóház.

A Nyúzó család jellegzetes tiszafüredi stílusú tányérjaiból, táljaiból, butykosaiból, korsóiból, kancsóiból, szilkéiből és butelláiból néhány szép darab a Tájházban és a Kiss Pál Múzeumban is megtekinthető.