Tiszabercel látnivalói

Szoborpark

Cím Tiszabercel Fő u. 48.155152 N, 21.645872 E
Kapcsolat Web: www.tiszabercel.hu
Sok ember önzetlenségéből született meg a község szoborparkja, amelynek avatóünnepsége 2014. július 27-én volt. Petró Attila 30 éves álma valósult meg, amikor lehetőséget teremtett a hagyományőrző céllal alapított Kőtér-Kőszobrász Művésztelepen hat fiatal művésznek.

A gávavencsellői Nyír-Márvány Kft. helyet, eszközöket, technikát és mészkőtömböket biztosított az alkotótábor számára. Parlag István, Burián Norbert, Kereszty Soma, Sarkadi Árpád, Tompa János Csaba, Tóth Csaba szobrászművészek a public art vonalat képviselve alkották meg a szobrokat.

Öt plasztikán a helyi értékek jelennek meg: a szőlőlevél, a pipa – mint a révész pipája –, a ház, az otthon szimbóluma, a búzakalász motívum és a csónak mind e térséghez kapcsolódnak. A Petőfi portréval díszített emlékművet pedig Parlag István – az alkotótábor szervezője – készítette a település március 15-ei megemlékezése számára. Németh Erika szobrászművésznő – akinek diákja volt Parlag István – avatta fel a szobrokat.

A szobrok formavilága közérthető, egyértelműen taglalt, de modern látásmódú, kedvessé, játékossá teszik a teret, amelyek között jó járni.
Szoborpark, Tiszabercel Szoborpark, Tiszabercel