Tengelic látnivalói

Csapó-kastély

Cím Tengelic Középtengelic 46.554538 N, 18.705857 E
Kapcsolat Web: www.tengelic.hu
Csapó Dániel 1819-20-ban építtette fel kastélyát Középtengelicen, ahol ekkor már állt egy barokk kápolna és egy korábbi kúria is. A kastély terveit Pollack Mihály készítette el.

Ez a szerény méretű épület volt Tolna első klasszicista világi épülete, és így mintát is szolgáltatott a később épülő kúriáknak. A kastélyt 1895-ben Fellner Sándor tervei szerint némileg átalakították.

A Csapó-kastély parkja védett. 1820-ban 56 különféle fafajt gyűjtöttek össze, de az utóbbi időben egyre több faóriása kipusztult. Jelentős része magántulajdonba került, de engedéllyel látogatható.

A kastélyparkban, természetvédelmi területen összefüggő tórendszer van. Három tó egy-egységnek nevezhető, a negyedik külön áll. Az egész vízfelület kéthektárnyit tesz ki, ponty, csuka, süllő, amur, busa, harcsa, kárász, compó és keszegfélék laknak bennük. A park mai elhanyagolt állapotában is szép. Mamutfenyők, japánakác, bukszus liget, tölgyek, hársak örökzöldek, lepényfák látványa fogadja a látogatót.
Csapó-kastély, Tengelic Csapó-kastély, Tengelic