Koncz Káplár Emléktáró

Egykor Telkibányán működött Európa legnagyobb aranybányája.
A község legszebb helyén, a Templomdomb alatt a sziklában, egy régi pince bejáratának felhasználásával emléktárót hoztak létre Koncz Káplár emlékére.

Minden olyan település, ahol valamikor bányászat folyt, igyekszik valamilyen formában megörökíteni a bányászat emlékeit szobrokkal, különböző jelképekkel, emblémákkal és múzeumi gyűjteményekkel. Telkibányán azonban kevés ilyen emlék található. Pedig a településen a 14. században Európa legnagyobb aranybányája és második legnagyobb ezüstbányája működött. 2017 őszén egy kerti térelemet sikerült elhelyezni a község­háza előtti területen, valamint felújítani Telkibánya valamikori bányatisztjeinek sír­helyeit is. Bár a község múzeumában találunk bányatörténeti emlékeket, de az emléktáró szinte megállítja a Telkibánya főutcáján haladókat.

Ki volt Koncz Káplár?
Koncz Káplár a telkibányai nemesércbányászat egyik jeles személye, a nevéhez több emlék és dokumentáció is fűződik. 1367-ben ő volt az egyik fő támogatója a Szent Katalin Kórház és Ispotály létrehozásának, mely közel 100 évig működött, és az elaggott, valamint a rokkant bányászok menedékhelyéül szolgált. A Vörösvízi bánya katasztrófájához fűződő legendának is ő a legfontosabb alakja.
A középkori bányászatot idéző életképen egy bányász aranyrögökkel megrakott csillét toll ki a bánya kővel kirakott bejáratán. Ennek egyik oldalán Szent Katalin látható, mert kevesen tudják, hogy az ércbányászok védőszentje nem Szent Borbála, hanem Szent Katalin volt.
A bányászok, mielőtt leszálltak az aknába, áhítatot tartottak. A bejárat másik oldalán egy kis bányászlámpa látható. A 14. században ugyanis 12 órás munkaidő volt, így a bányászok sötétben kezdték és sötétben is fejezték be a munkát. Az emléktáró érdekessége még, hogy a település lakóinak összefogásával jöhetett létre, mintegy három hét alatt. Az installáció kivitelezője pedig Kerékgyártó István volt, aki szintén szívén viseli Telkibánya sorsát, hiszen valamikor ő maga is bányász volt. Majd 18 évig a Magyar Néphadsereg hivatásos állományában dolgozott. 2000-ben költözött a településre, karbantartóként tevékenykedett az önkormányzatnál, mert szinte minden kétkezi szakmához ért. Az ő keze munkáját dicséri a múzeum kertjében nemrég felújított bányász életkép is, ami nem mást, mint a bányarémet, más néven a bányamanót örökíti meg.