300 éves berkenyefa

A somogy megyei Teleki határában, a szőlőhegy közepén van egy fa, amelyik már több évszázada árnyat ad a pihenni vágyónak, találkozó helyet a társaságra vágyónak, magányt az elmélkedőnek, és hűs teret a gyerekek önfeledt játékának. Körülbelül 300 éve ültették azt a házi berkenyefát, ami sok ember emlékezetébe bevésődött már.

Eredetileg egy régi teleki család, Cseh József és felmenői tulajdonában volt az a terület, ahová annak idején ültették a fát. Hogy pontosan ki, az már az idők homályába vész. A mai idős emberek még a családra visszaemlékezve emlegetnek egy dédpapát, aki feljegyzéseiben úgy 1850 körül megemlíti, mint „egy jó erőben lévő felnőtt fát”. A szőlővel, gyümölcsfákkal, pincékkel körülvett területre mindig sokan jártak dolgozni. Egy idős helyi asszony így emlékezik vissza gyerekkorára: „A közösségben mindig volt olyan ember, aki segített szőlőt kapálni, szüretelni. Ebédre finom gulyáslevest és kuglófot kaptunk, amit a berkenyefa árnyékában költöttünk el. Az étel, a jó bor, a szép kilátás a Balatonra és a dombokra segített új erőre kapni a délutáni munkához. Szüret környékén már potyogott az érett berkenye. Ebből nem sok, de jó erős pálinka készült. A zöldessárga piros pettyes körtécskékből pedig befőtt, lekvár lett, amit gyógyszer helyett használtunk.”

Boór Ferencné is jó szívvel gondol vissza a gyerekként itt töltött időkre: „Hajdanában mi teleki gyerekek – úgy 15-20-an lehettünk – délutánonként együtt jártuk a határt. Nagyokat játszottunk, csatangoltunk a faluban, és a környéken. Amikor már jól elfáradtunk, elmentünk kedvenc helyünkre pihenni. Ez volt az öreg berkenyefa, mert nyáron a terebélyes lombjai alatt jókat lehetett beszélgetni.”

Ősszel a játszani induló gyerekeket a mai napig figyelmeztetik, hogy a fa alól csak a barna gyümölcsöket szedjék fel, azok a legfinomabbak. A pirosas sárgák íze fanyar, azok nem jók.

Nemzedékről nemzedékre öröklődött az a tudás, hogy hogyan kell a berkenyefa körül úgy kaszálni a füvet, hogy az értékes gyümölcs ne a fű közé és az alá hulljon, hanem felette maradjon, ne rohadjon el.

A háború előtt a fa nem virágzott ki, mintha érezte volna az elkövetkező szörnyű éveket, ami a világra várt. Az akkori tulajdonos, Cseh család gondjaiba vette. Kitisztították a fa környékét, az ágakat megmetszették. A következő tavaszra, mindenki örömére újból virágba borult.

Néhány ma élő idős ember még emlékszik arra a történetre, amit nekik is a nagyszüleik meséltek. Mert bizony volt idő, amikor a történelem is megérintette a teleki berkenyefát. Valamikor 1849-ben Noszlopy Gáspár – a szabad csapatok parancsnoka – csapatával Komárom felé vonult, hogy segítségére legyen Klapka Györgynek a komáromi vár védelmében. A császári csapatok elől a környék falvain keresztül vonultak. Teleki határába érve rátaláltak az árnyat adó öreg berkenyefára, ami alatt megpihentek, erőt gyűjtöttek, majd innen folytatták útjukat.

Vass Zsuzsanna, aki a helyi értékek lelkes ápolója volt, így ír a berkenyefáról: „A falu végénél érdemes megnézni egy ősrégi, de ma is élő, egészséges, termő berkenyefát. Sokan ízes gyümölcsét sem ismerik, mert ritkasága miatt már a piacra sem kerül belőle."

2012 szeptemberében az Ordoszi Napsugár Alapítvány kezdeményezésére a fát Teleki Község Önkormányzata természetvédelmi oltalom alá helyezte. Az ehhez szükséges szakvéleményt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa készítette el, ők határozták meg a korát is. Az ekkor rendezett ünnepségen a résztvevők és a településen élők bizonyíthatták, megbecsülik, és jó gondját viselik a fának.

A teleki berkenyefa nem csak a múltban, hanem a mai napig sokunknak nyújt élményt. Kiránduló és pihenőhelye az itt élőknek, a földekről hazafelé tartóknak. Külön örömünk, hogy a turisták is tavasztól őszig egyre gyakrabban látogatják. Velük együtt csodáljuk, hogy egy ennyi idős fa mekkora életerővel valósítja meg a mindennapokban csodálatos létezését. Rügyfakadástól lombhullásig, virágzástól az érett gyümölcsök potyogásig.