Szelim-barlang

Az egyik legismertebb hazai barlangunk. Hatalmas méretű szájának látképe szorosan összekapcsolódott a Tatabánya fölé magasodó Turul szobor látványával.

Ezt a barlangot igazán nem nehéz megtalálni. Akár fel is sétálhatunk hozzá a Tatabánya felől vezető piros jelzéssel ellátott, hosszú lépcsősoron, de legtöbben a könnyebb autós megközelítést választják. Tatabánya keleti szélén, az 1-es főútból kiágazó Panoráma út visz fel a Kő-hegyre, ahol nagyméretű parkoló szolgálja a Turul szobor melletti kilátóponthoz érkezőket. Innen a sima piros, majd piros barlangjelzést követve, kényelmes, könnyen járható sétaúton néhány perc alatt elérjük a barlangot.

A turistaúton érkezve először a barlang lefelé tátongó, mennyezeti felszakadásai előtt megyünk el, ahonnan már sejthető az alattuk lévő üreg nagysága. A továbbvezető turistaút lépcsői a barlang észak felé néző, kicsi, keskeny bejáratához vezetnek, ahol az alig ajtónyi méretű bejáraton bebújva letaglóz a belső csarnok gigantikus mérete. Az egyetlen teremből álló, 45 méter hosszú és 18 méter magas csarnok két hatalmas kerek nyílással szakad a felszínre. E mellett a padlószinten is nyílik még három különálló bejárata, ahonnan az egész Tatai-medencére remek kilátás nyílik. Ha jó időben látogatunk el ide, a nyugat felé néző ablakokon gyönyörűen kúszik be a lemenő nap fénye, belül is megvilágítva a barlang falait.
Formakincsét erősen meghatározza a triász időszaki, vastagpados dachsteini mészkő jellege. A hol vastagabb, hol vékonyabb rétegek váltakozása mozgalmas felületet ad a falaknak. Különösen a központi felszakadás körül nagyon látványos a különböző mértékben oldódott rétegek kipreparálódása. Ilyen rétegfelület a csarnok jobb oldalán kialakult, a kisebbik bejárathoz kifutó párkány is. A terem belső részén található felszakadás környezete kevésbé jó megtartású, omladékosabb kőzetből áll, ezért itt óvatosan mozogjunk!

Bár elhelyezkedése és jellege alapján tipikusan alkalmas ősemberi hajléknak, a 20. század eleji, barlangokat érintő ásatási láz mégis sokáig elkerülte ezt a helyet. Csak a 30-as években került rá sor, amikor Kessler Hubert próbaásatásának sikere után több évig tartó, rendszeres ásatásra került sor. A feltárás során több mint 12 méter magasságban felhalmozódott üledékrétegeket vizsgáltak át és távolítottak el az üregből. A legmélyebb rétegekből előkerült csontmaradványok és kőeszközök arra utalnak, hogy már 70-80 ezer évvel ezelőtt is ismerte és használta a barlangot a neandervölgyi ősember. Nemcsak az általa használt kő és kovaeszközök kerültek innen elő, hanem a vadászatok során elejtett nagyemlősök, a mamut, az ősbölény, és az óriásszarvas csontmaradványai is. A felsőbb, fiatalabb rétegekből több, különböző kultúrához tartozó őskori lelet is előkerült, például olyan tűzkőből készült kaparószerszám, melyhez hasonlók a közeli Jankovich-barlangból is ismertek. A legfelső kitöltési szintből főleg a középkorból származó eszközök és cseréptöredékek voltak, köztük feltűnően sok emberi csontmaradvánnyal.
A temérdek emberi csont jelenthette a barlanghoz fűződő mondák gyökerét. A legismertebb monda szerint a török időkben 7 falu – Környe, Bánhida, Galla, Szőllős, Baj, Agostyán, és Tardos – népe menekült ide és rejtőzött el a környéken dúló és fosztogató seregek elől. A törökök azonban észrevettek egy patakhoz lesurranó nőt, aki ivóvizet akart vinni szomjazó gyermekének. Őt követve bukkantak rá a barlangban rejtőző emberekre, s mivel az eltorlaszolt bejáraton nem tudtak bejutni, áttörték a barlang mennyezetét, és „kénkővel vegyített szalmafüsttel” fojtottak meg mindenkit, aki bent volt. Bár a monda a török időkre teszi az itt talált embercsontok korát, a régészeti kutatások nyomán azok inkább a tatárjárás idejéből származnak.