Lapatári malom

Tatabányán Bánhida határában - ma a Kertvároshoz tartozó területen - Fellner Jakab tervei alapján épült 1753-ban a Lapatári malom. A barokk stílusú ipari épület máig megőrizte jellegzetes stílusát, noha többször átalakították.

Az Áltar ér holtágának patakpartján, szabadon álló, téglalap alaprajzú, csonkolt nyeregtetős épület. Északi oldalához alacsonyabb gerincű, téglalap alaprajzú „molnárház” toldalék kapcsolódik, romos kerékházzal. A telken további, különböző időben épült melléképületek találhatók. A Lapatári Malom Kertváros egyik nevezetessége az Által-ér mellett, újjáépített formában ma vendéglátó és a szabadidő eltöltésének kedvelt helye lovardával. A szépen helyreállított épület sok rendezvénynek ad otthont.

A gabonaőrlő malom annak idején a hagyományos ipari épületek követelményei szerint épült a Galla-patak közelében. A környékbeli gazdák gabonáját őrölték benne. Bánhida ezen részén már ezelőtt is működött malom, de nagy valószínűséggel nem kőből épített. Egy 1726-ban kelt levélből kiderült, hogy a bánhidai jobbágyok már 16 évvel korábban kértek és kaptak engedélyt báró Krapf Ferenctől a malom építésére. A vízzel hajtott malmok legfontosabb építőanyaga a 18. századig a fa, később pedig a vályog. A faváz szerkezetű malmok falait boronafallal, sövényből, deszkából, majd később vályogból építik. Feltehetőleg a Lapatári malom helyén egy fa vázszerkezetes malom épülhetett fel és ezt építette át Fellner Jakab a kor szellem és műszaki-technikai felkészültsége szerint szilárd falazatú (kő-tégla) egykerekes vízi malommá. (Ennek a mintájára épült az 1770-es években Majkon a vízimalom.)

Az Által-ér szabályozását Mikoviny Sámuel ( Ábelfalva, 1700 - Trencsén, 1750. március 26.) a kor jelentős polihisztora végezte el a 18. században. 1746-ban kapott megbízást az Esterházy uradalom területén a mocsarak lecsapolására. Az Esterházyak török kiűzése után a németeket és szlovákokat telepítettek az ősi falvakba: fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és a mészégetés. A 18. század végén takácsok, cipészek, mészáros, kerékgyártó, kádár látta el iparcikkekkel a környéket. A malomról viszonylag kevés adat maradt fent. Az biztos, hogy nevét a tulajdonosáról, Lapatárról kapta. Az Eszterházy birtokon 35 uradalmi vízimalom működött 82 kerékkel, a francia ”Belidor-rendszer” szerint.

A Lapatári malom építésének időszakát két szakaszra lehet bontani. Fellner Jakab (1722-1780) tervezett több malmot is: Tatán a Miklós-, Cifra-, Tóvárosi malmot. Bánhidán, a Lapatári malomnál a kétszintes épületet tömör falakkal határolta le, az üzemi technológiai igényekhez igazodva az épületbelsőt tagolatlanul hagyta a födémgerendák belső faoszlopos megtámasztásával. Az épület ilyen vegyesfalas-pillérvázas szerkezete az 1940-es évekig megmaradt.

A malomházhoz ekkor még molnárlakás nem kapcsolódott, a mester a családjával egy külön épült vályogfalazatú épületben lakott.
Az építés második időszakában a malomház épülettoldalékkal gyarapodott, ilyenek a toldalék lakás, molnárpihenő helység és az állattartásra alkalmas gazdasági épületek a kor falusi építkezési szokásai szerint.

A XX. század első évtizedeire a barokk vonások lepusztulnak az épületről, az eredeti nyílásokat befalazzák, a vakolati díszek lemállanak. A mesterek pedig inkább csak a népi építészeti elemeket használják a tatarozásra. Az 1940-es évek végén a malom gépi meghajtást kap, ez belső átalakításokkal járt. Az államosítás után az épület eredeti rendeltetése megszűnt, a mezőgazdaság átszervezésével már nem volt szükség a kis teljesítményű malmokra.

A malmot a legrégebbi hiteles dokumentumok alapján egy az 1920-as évekből származó fényképből, és Reisch Jánosné, az utolsó molnárjának lányától származó szénrajzból állították helyre az 1990-es években.