Tahitótfalu látnivalói
Szent István Király Plébánia
Cím
Tahitótfalu
Dózsa György út 17.
47.753228 N, 19.091778 E
Kapcsolat
Nincs megadva elérhetőség
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Az 1817-es kánoni látogatás dokumentuma szerint 1813-ra felépült a templom a jelenlegi helyén, de felszentelve nem volt, csak megáldva az esperes által. Mérete jóval kisebb lett, mint az 1801-ben tervezett épület. Téglából és kőből épült, egyhajós elrendezésű, rövid, egyenes záródású szentéllyel, középtornyos megoldással, csehboltozatos belsővel. A homlokzat falsávos, táblás tagolású díszítést kapott. A tetőt zsindellyel fedték. A torony alsó rész kőből, felső része fából készült. Három harangnak volt benne hely, de csak kettő lakott benne: egy 4 mázsa 35 font súlyú és egy 2 mázsás. Oltárát Szt. István tiszteletére állították, az elterjedt vélekedés ellenére semmi jel nem utal arra, hogy Pollack Mihály tervezte volna. Orgonája 4 regiszteres volt. A (feltételezhető) oltárképen kívül mindössze egy Szt. Vendel kép volt a templomban.
Az 1829-es kánoni látogatás már a felszerelések lassú gyarapodásáról számolt be. Javadalma 6 hold föld, amelyet Takács Jánostól örökölt. Még mindig nem volt felszentelve. Végre volt keresztkútja. Az orgona állandó javításra szorult.
1831-ben leégett a templom. A tető, torony, harangok odalettek. Az 1839-es vizitációra mindezt helyreállították. A dokumentum megállapította, hogy volt kórus, orgona, sekrestye, szószék, oltár, keresztkút.
1870-ben a kánoni látogatás jegyzőkönyve szerint felszerelési tárgyai szinte „nem normális mértékben” gyarapodtak, a főoltárképpel együtt összesen 29 tárgy volt a templomban. Felújítás utoljára 1866-ban történt.
1885-ben mellékoltár került a hajóba, jobboldalra a Fájdalmas Anya tiszteletére. (Az oltáron lévő Pieta szobor 1950 óta a plébánián van, mert nem találták művészinek.)
1899-ben Stauczel Ferenc váci vállalkozó újította fel a templomot. Ekkor a belső színezett meszelést kapott. Sok mindent kijavítottak, többek között a torony fedélszékét, valamint új szenteltvíztartó készült vörös márványból. Egert József nyolcégős bronz csillárt adományozott a templomnak.
1900. július 10-én hatalmas tűz volt a faluban. Leégett a református és katolikus templom is, valamint 130 ház. A katolikus templomból csak a felszerelések nagy részét sikerült megmenteni. A harangok lezuhantak. Aug. 4-én már meg is indultak a helyreállítási munkák és okt. 31-én a plébános már a helyreállított torony megáldására kért engedélyt. Ekkor alakíthatták ki a jelenlegi hegyes gúlasisakot (a korábbi talán egy barokkos lehetett, de erről ábrázolás nem maradt fenn). A templom fala belül szürke márványmintás festést kapott, a boltozat égkék lett arany csillagokkal. A bejárat mellett balra Szent Sír kápolnát állítottak fel.
Az I. világháború alatt a Historia Domus szerint két harangot rekviráltak. 1921-ben ismét kitatarozták a templomot. 1916–1924-ig gyűjtöttek az orgona felújítására, 1923-ban sikerült is kibővíteni. 1926-ban Slezák László új, 407 kg-os harangot öntött a templom számára, amelyet okt. 24-én szenteltek fel.
1927-ben Cesare Orsenigo pápai nuncius látogatta meg a plébániát. Mindent rendben talált, leszámítva, hogy az oltárkövet még mindig nem helyezték be az oltárba és nem szentelték fel az oltárt. 1933–34-ben rendezték ezt, bár az utasítás ellenére nem 40×40 cm-es mélyedést véstek (hogy a korporálé elférjen rajta), csak 8×8 cm-est. Shvoy Lajos püspök püspök ereklyét is küldött az oltárba. Miller József pápai prelátus, budakeszi plébánost bízta meg az oltár felszentelésével, de „mivel a templom benedicalva van”, csendben, a nép részvétele nélkül.
1934-ben Lohr Ferenc neves templomfestő teljes, figurális részeket is magában foglaló festést készített a templombelsőben. A műleírás szerint mivel a templom is empire stílusban épült, a festést is ilyen stílusban tervezte. A szentélyben az oltár fölött trónon ülő Szent Istvánt festett, fölötte angyalok tartották a Szent Koronát. Felirata: Szent István Jobbja Hazánkat óvja. Augusztus 20-ra készült el a munka, amelyet Kocsis Lajos levelezőlapon köszönt meg. Ebben az évben Koszorú Ágostonné rézcsillárt, Unger Richárdné pedig 1000 pengő értékben szőnyeget, csillárt és palástot adományozott.
1954-ben a Szent Sír kápolna helyére gyóntatóhelyiséget építettek (ma is megvan). Ekkor falazhatták be ablakát, amely tükörképe volt a kórusfeljáró ablakának.
1966-ban Szentirmay Károly plébános jelentős átalakításokat kezdett a templomon. Levakarták Lohr falképeit, a főoltár fölé Metky Ödön mozaikja került Szent Istvánról, eltávolították az orgonát (megsemmisítették, helyére csak egy harmónium került), a hajóba új keresztút került Bozóki Istvánné ajándékaként. 1971-ben új keresztkút készült, amely Tölgyes István alkotása. A régi, 1829-es keresztkutat megsemmisítették. 1973-ban villamosították a harangokat (higanykapcsolóval, lekötött nyelvvel), 1978-ban külső tatarozást végeztek, a belső falra lambéria került. Szintén ’78-ban készítette Licsik Imre pilisszántói asztalos a szembemiséző oltárt és ambót (Üller István és felesége adománya). 1986-ban a szentély téglaburkolatára fadobogó került.
1991-ben lecserélték a tető lécezését és cserepezését. A homlokzatokat is újrafestették. 1992-ben új világítást készítettek a templomban. 1993-ban kifestették a templombelsőt, és mivel komoly statikai problémákra derült fény, a falakat vonóvasakkal erősítették meg.
1996-ban Németországból Ahlborn H3 típusú elektromos orgonát vásároltak a harmónium helyett.
1997-ben készült el a gázkazánról működő padfűtés.
2008–2012 között Németh József négy faragása került a templomban és környékén elhelyezésre.
A templom műemlék.