Szuhogy látnivalói
Csorbakő várának romjai
×

A vár régészeti kutatása 1928-ban kezdődött, amikor Saád Andor a várhegy északi oldalában jégkorszakbeli barlangot tárt fel. Ekkor lett figyelmes a várból előkerülő alig, vagy egyáltalán nem ezüstözött rézlapkákra. A leleteket megtekintette Miskolcon Leszih Andor, aki még ez évben kutatóárkokat nyitott a várban. Később megbízta a feltárások kezdete óta ott dolgozó Szegő András szuhogyi cipészt az ásatások folytatásával. A kutatások azonban csak a belsővárban folytak, a külsővárat és az egyéb erődítéseket nem érintették. 1935-re kellőképpen tisztázódott a belsővár alaprajza, ekkor készítették el ennek precíz felmérését is. Mivel az ásatás elsősorban a Csorbakőn működő pénzhamisító műhelyre koncentrált, így gyakran nem tárták fel a korábbi, alsóbb rétegeket. A feltárt és feldolgozatlan leletek a miskolci Herman Ottó Múzeumba kerültek.
Ezt követően a várban ásatási munkálatok már nem folytak. Csorbakőn a terepi, felszíni vizsgálatok alapján két olyan kisebb erődítést különíthetünk el, amelyek a tűzfegyverek ellen, a 16. század folyamán épülhettek. A várbeli élet 1553-ban megszűnt, azonban feltételezhető, hogy a törökök itteni megjelenésével a környék lakói néha ide, a romos falak közé menekültek, így a 17. században Csorbakő refúgium szerepével kell számolnunk. Ezt bizonyítják a feltárások során előkerült kora újkori kerámialeletek is. A várhegyet valószínűleg ekkora már befedte az erdő, így található mind a mai napig.