Evangélikus templom

A szőkedencsi leányegyház Szőkedencs község Nagykanizsától északnyugatra, 25 kilométer távolságra, a 7-es főút közelében fekszik. A reformáció idején a Véssey család birtokát képezte, amelynek tagjai már a reformáció elterjedésekor felvették az evangélikus vallást, s ezt tette a birtokon élő nép is. Az ellenreformáció azonban itt is nagy pusztítást okozott. Csak a Türelmi Rendelet után, a Véssey család védnöksége alatt, 1805-ben éledt fel újra a hit, s alakult gyülekezet, amikor a mai evangélikusok ősei Pusztadarócról, az akkori Vas vármegyéből, Körmend környékéről ide érkeztek. Rögtön leányegyházat alakítottak és Véséhez kapcsolódtak. Vése lelkésze Horváth Pál volt a megalakulás idején.

Első praeoráns (istentiszteleti szolgálatot is ellátó) tanítójuk a dabronyi születésű Dömölky László volt, akit rövid ideig végzett szolgálata után Raball Ferenc követett. Ő közel három évtizeden keresztül (1805--1832) volt a gyülekezet helyi gondozója és tanítója. Munkálkodásának kezdetén --1807-ben -- imaházat és iskolát építettek.

Pál István 1832-től -- közel húsz éven keresztül -- működött a gyülekezet tanítójaként. Az ő szolgálati idejére estek az 1848--49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges napjai, de a szomorú bukás legsötétebb évei is. Az előbbiek egyikén -- 1848. május 17-én -- Szőkedencsen tartották közgyűlésüket az egyházmegye küldöttei, akik örömmel üdvözölték az 1848. évi XX. tc.-et, és kívánták annak mielőbbi életbelépését. Ugyanakkor kikötötték, hogy "százados, különösen az 1790/91. évi 26. tc.-ben megnevezett jogai az egyháznak kül- és belkormányzatát illetőleg tökéletes épségben maradjanak".

Az őt követő Takács József tanító (1850--1862) hazánk és egyházunk szomorú éveiben szolgált Szőkedencsen. A szabadságharc elbukott, Haubner Máté szuperintendens börtönbe került, a kerületi felügyelői tisztséget felfüggesztették. Az önkormányzati munkát mind a kerületben, mind az egyházmegyében megszüntették. Az egyházkerület élén a császári kormány által kinevezett Wohlmuth Leopold rohonci lelkész állt. Ez az állapot 1860-ig tartott. A kedvezőbb körülmények a gyülekezet életében is változást eredményeztek: 1861-ben szép kis templomot építettek. A szabadságharc idején Andorka János, a templom építésének évében Szalay Sándor látta el Vése és a szőkedencsi filia lelkészi szolgálatát.

A kiegyezést követő években a gyülekezet tovább erősödött, és 1875-ben új iskolát épített. Akkor már Héricz Sándor (1862--1897) volt a tanító. A gyülekezet 195 tagja közül 27 volt az iskoláskorú gyermek.

Ebben az időben Véssey Sándor (1870--1889) szőkedencsi földbirtokos töltötte be az egyházmegyei felügyelői tisztséget, aki később (1909--1912) az egyházkerület felügyelője lett. Első tisztsége lemondás útján, a második váratlan halálával szűnt meg.

A század utolsó negyedében mind lélekszámban, mind anyagiakban tovább gyarapodtak, és lelkiekben is erősödtek a szőkedencsi hívek. A templom már kicsinek bizonyult, ezért 1900-ban -- főképpen a hitbuzgó Véssey család anyagi áldozatvállalása mellett -- megnagyobbították és felújították. Ünnepélyes felavatása október 21-én történt. Az egyházközség lelkésze -- a több mint két évtizede Vésén szolgáló és az esperesi hivatalt is betöltő -- Németh Pál volt.



A lélekszám 1910-re tovább nőtt: 245-en voltak, de az iskoláskorú gyermekek száma a 35 évvel előbbi létszámhoz viszonyítva csökkent. Héricz Sándor fia, Héricz Zsigmond -- aki 1897-ben lépett apja örökébe -- csak 22 gyermek tanítását végezte. A gyülekezet lélekszáma 1933-ban 195-re apadt. Boros István lévita-tanító 23 gyermeket tanított. Az ifjúság -- 29 taggal -- egyesületet alapított. A fogyás ellenére is nagyon buzgó vallásos élet jellemezte Szőkedencs két világháború közötti evangélikusságát. Evangelizációs hetek, bibliaórák, felolvasások, szavalatok, szóló- és közös éneklések áldásos hatást gyakoroltak a kis gyülekezet tagjaira. Az együttlétek szervezése és vezetése Boros István lévita-tanító munkáját dicséri, akit esetenként diakonissza testvérek is segítettek. A szőkedencsi filiában 1940-ben csak 185 lelket tartottak nyilván. A Boros István elé járó tanulók létszáma pedig 16-ra csökkent.

Az 50-es évektől folytatódott a fokozatos fogyás. Okai többfélék. A kollektivizálás, az urbanizáció, valamint a gyermekszületések csökkenése mind-mind a mai állapot előidézőiként vehetők számba. A gyülekezet helyzete az iskolák 1948-ban végrehajtott államosítása és vele együtt a lévita-tanító szolgálatának megszűnése következtében rendkívül nehézzé vált. A lelki gondozás Véséről -- az anyagyülekezetből -- történt az 1950-es évek közepéig. Azt követően Teke Zsigmond Sandról, Fónyad Pál Nagykanizsáról és a nyugállományban lévő Horváth Lajos Gyenesdiásról gondozta a gyülekezetet. 1967-től Szőkedencs Szepetnek filiája lett, attól kezdve hosszú éveken át onnan kapta a lelki gondozást

Varga Árpád szolgálatán keresztül. Varga Árpád halála (1991) után Deme Dávid helyettesített, majd Horváth Ferenc szepetneki helyettes lelkész öt éven keresztül szolgált Szőkedencsen is. 1996 nyarától újra a nagykanizsai lelkész gondozza a mára maroknyivá zsugorodott gyülekezetet.

A megmaradtak őrzik őseik hitét, és meg akarják menteni a reájuk hagyott anyagi értékeket is, főképpen akkor, ha az olyan drága számukra, mint a templomuk. 1997. december 14-én hálaadó istentisztelet volt a kis gyülekezetben D. dr. Harmati Béla püspök szolgálatával, abból az alkalomból, hogy a gyülekezet tagjai a templom tetőszerkezetének felújítását követően áldozatos szeretettel kifestették a templombelsőt. A mindenség Ura engedje, hogy még Szőkedencsen is sokáig lehetőség legyen az ilyen hálaadásokra.