A Szalajka-völgybentalálható Erdészeti Múzeum épülete a 19. század első éveiben épült, az akkori Bányagrófság számára, majd az első erdőtörvény után megszervezett erdőgondnokságirendszer alapján a szilvásváradi erdőgondnok irodája és lakása volt. Király Lajos, a Pallavicini-erdőbirtok vezető főmérnöke 1928 - 1949-ig élt családjávalaz épületben, innen ered "népies" neve a Király - ház elnevezés. A Wessely - kastélykéntismert épületet 1980-ban nyilvánították műemlékké. 1985-ben Zilahy Aladár erdész kezdeményezésére a házat múzeummá alakították ki, mely 1986-ban nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. A kiállított tárgyak főleg adományként érkeztek a múzeumba, az 1980-as évek elején az Országos Mezőgazdasági Múzeum (Vajdahunyadvára) is ajánlott fel jelentős mennyiséget a saját gyűjteményéből.
A Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum az országban szinte egyedülálló erdészeti és természetismereti gyűjteménnyel bír. Ilyen erdészeti múzeum hazánkban csak Sopron városában és a Bükk erdeiben fekvő Szalajka-völgyben található.
A múzeumban állandó jellegű tájtörténeti kiállítás mutatja be a Bükk növénytársulásait, élővilágát, ezen kívül a látogatók a kiállított erdészeti eszközökön keresztül megismerkedhetnek az erdészek mindennapos munkájával a régmúlt időktől kezdve napjainkig. Különböző fakitermelő eszközök szemléltetésével ad a múzeum képet az erdőgazdálkodás múltjáról és jelenéről, az erdőben dolgozó emberek munkájáról és munkakörülményeiről. A múzeumba látogatók találkozhatnak a Bükk hegységben található életnagyságú vadfajokkal és betekintést nyerhetnek a vadgazdálkodás világába is. A múzeum bemutatja az erdőgazdálkodás teljes folyamatát, a magtermeléstől a csemetenevelésen, erdőművelésen, fakitermelésen keresztül a fa felhasználásáig. Az erdőgazdálkodás múltjáról és jelenéről is kapnak a látogatók információt, emellett megismerkedhetnek az erdei emberek munkájával, munkaeszközeikkel, életkörülményeikkel.
Király Lajos nagy tudású polihisztor erdőmérnök, a ház régi lakója emlékére, 2014-ben bővült a múzeum egy Király Lajos emlékszobával, melyben a személyes tárgyai kerültek kiállításra.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.