Rákóczi-vár

A 16. század végén kialakított épület Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára. Története elválaszthatatlan a város múltjától. A Hegyaljakapujának nevezett Szerencs vidéke a 13. században a Bogát-Radvány nemzetség szállásbirtokát képezte, akik egy bencés apátságot alapítottak a vizenyős terület egyik kiemelkedő magaslatán.

A 15. század végén a virágzó mezővárost már a Szapolyai főnemesi család birtokában találjuk. Bencés apátságát 1556-ban az Erdély-párti Németi Ferenc – tokaji várnagy – fegyveres erővel elfoglalta, és megerősítve támaszponttá alakíttatta a Habsburg hívekkel szemben. Az apátság kőfalait Németi várnagy egy nagyobb területű, palánkfallal övezett külsővárral is kiegészíttette, ahol a könnyű fegyverzetű huszárok állomásoztak.

1565-ben a sokkal erősebb Tokaj várának sikeres bevétele után Schwendi császári generális zsoldosaival Szerencs ellen vonult fel, melynek hírére az őrség elmenekült. Korabeli adatok szerint Habsburg Rudolf császár és király a várbirtokot 9160 forintért elzálogosította Rákóczi Zsigmondszendrői várkapitánynak, aki a reneszánsz stílusban átalakíttatta. A külső várat sokszögű bástyákkal védték, a belső várat, zárt, háromtraktusú, belső udvaros tömbbé alakították át.

Érdemes fellapozni az 1635-ös összeírást {urbáriumot} a szerencsi várról, miszerint a külső bástyáin ágyúkat, a fegyverházban 50 puskát és 11 kisebb löveget halmoztak fel.

1644-ben Esterházy Miklós nádorispán csapatai megrohanták, és vandál módon kifosztották Szerencset, amit az ekkortájt itt birtokos Rákóczi László földesúr tiszttartója az első szóra feladott. Majd a később ismét Rákóczi tulajdonba került végvár már nem képviselt nagyobb hadászati értéket. Az 1670-es Wesselényi-összeesküvés megtorlásául császári zsoldosok szállták meg. A 18. század második felében lebontották a belső vár három tornyát, csak a déli torony maradt meg. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc utáni békésebb évszázadokban birtokosa volt még az Illésházy, Grassalkovich és a Szirmay família, akik kényelmes lakóépületté alakíttatták át az egykor véres harcokat látott védőműveket.

Egy szerencsi múzeum alapításának gondolata az 1960-as években vetődött fel. 1965-től megkezdődött a helytörténeti gyűjtőmunka, amelyben nagy szerepe volt az Angyal Béla vezette honismereti szakkörnek. 1967. július 17-én dr. Petrikovits László fogorvos, ismert műgyűjtő adománylevelével 400 ezer képeslapot, valamint ex libriseket, könyveket, régészeti, néprajzi, képzőművészeti tárgyakat ajándékozott a településnek azzal a kikötéssel, hogy abból múzeumot hoznak létre, és azt a későbbiekben sem vihetik el Szerencsről.

A felajánlás nagy lendületet adott a múzeumalapítás ügyének, s az intézmény 1968.december 3-tól megkezdhette működését. Mint a megyei múzeumi szervezet egyik tagegysége tájmúzeumként is funkcionált: Szerencs és környéke, a Taktaköz és a Harangodvidék kulturális örökségét kezelte.A múzeumnak helyet adó Rákóczi-váron 1967 és 1989 között felújítási munkákat végeztek, így az intézmény többszöri költözésre kényszerült, s csak 1991 októberében foglalta el végleges helyét a történelmi falak között. 2013. január 1-jétől a múzeum átkerült Szerencs Város Önkormányzatának fenntartásába, önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működik tovább. Az intézmény tevékenysége megőrizte korábbi jellegét, területi múzeum minősítést kapott, s hozzá kapcsolták a Szerencsi Cukormúzeumot is tagintézményként.

Szerencs és környékének történeti, régészeti, néprajzi és képzőművészeti örökségének gyűjtésén túl az intézmény fő profilját továbbra is a nemzetközi hírű képeslap-gyűjtemény és a jelentős exlibris kollekció gondozása képezi. Ugyanakkor fontos szerepet kíván vállalni a hazai édesipar: a cukor- és csokoládégyártás emlékeinek összegyűjtésében és feldolgozásában is.