Szent Péter és Pál templom

Mesébe illő a templomépítés története, mely szerint az 1899-ban meghalt özvegy koldusasszony, Kalamár Mária kisfaludi lakos volt az alapító, aki 400 forintot hagyott a falura, hogy kápolnát építsenek. (Máriaújfalu csak 1934-ben jött létre, ekkor egyesült hosszas viták után Talapatka és Rábakisfalud ezen a néven.) Ez a nemes tett indította el a munkát, mely 8 éven át folyt saját erőből. Amikor a közösség egy kis pénzt össze tudott adni, és a mezőgazdasági munkák is engedték, akkor folytatódott az építkezés.

Téglából, tégla alapra épült az egyhajós, pici szentéllyel rendelkező kápolna. Oltárán a védőszentjeinek (Szt. Péter és Szt. Pál) fából faragott szobrai láthatók. Rajtuk kívül Szt. József, Szt. Antal, Szt. Imre, Jézus Szentséges Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szobrok találhatók a kápolnában, melyet 40 fő befogadására terveztek. Oltárát 2004-ben restauráltatta az egyházközség.

Első harangját az I. világháború idején elvitték. A jelenlegi harang felirata: "A világháborúban elrekvirált harang helyett öntette Rábakisfalud község Jézus szívének dicséretére 1922. Öntötték Seltenhofer Frigyes Fiai Harangöntő gyárban Sopronban”

A templom búcsúját június végén, Péter és Pál napjához (jún. 29.) közeli vasárnapon tartják.

Egy különleges esemény teszi egyedivé ezt a kis templomot. 1957. december 14-én, pénteken este itt tartotta utolsó szentmiséjét Brenner János rábakethelyi káplán, akit másnap Zsida falu határában meggyilkoltak. A 2018. május 1-jén Szombathelyen boldoggá avatott káplán emlékét a kápolnában és külső falon egy-egy márványtábla hirdeti. 2019 decembere óta a kápolna oltárán, a tabernákulumon őrzik Boldog Brenner János csontereklyéjét.

A kápolna fenntartója és használója az Egyházközösség, tulajdonosa 1983-ig a falu volt, jelenleg pedig a Szentgotthárd város Önkormányzata.