Székkutas látnivalói

Falumúzeum

Cím Székkutas József Attila u. 12. 46.507569 N, 20.534896 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A Székkutasi Vendégvárók Egyesülete az önkormányzat segítéségével nyújtott be sikeres pályázatot. A Darányi Ignác Terv keretében 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból a régi emlékház újulhatott meg.

Némi külső-belső szerkezeti átalakítás mellett a régi oncsa-ház dohánypajtát, kemencét, külső kiállító teret is kapott. Belső szobáiban az 50-100 évvel ezelőtti paraszti világ elevenedik meg. Nem is kiállítás, inkább enteriőr az a szoba ahol korabeli emlékek jelzik, hogyan élt például Gregus Máté, Székkutas egyik “alapítója”.

Külön szobák mutatják be a település történelmét, valamint a kuláküldözésnek és a fehérgárda-mozgalomnak is emléket állítottak. A Herbária zrt támogatásával a múlt és jelen gyógynövény termesztési hagyományai is bemutatásra kerülnek.

Az átadott múzeum-emlékház, egyfajta kulturális és múltidéző közösségi térrel gazdagítja a települést. Annak tárgyait, anyagát egyszer legalább mindenkinek látnia kell – hangzott el. A továbbiakban pedig számos esemény, találkozó és hagyományőrző program helyszínének is otthont ad.
Falumúzeum, Székkutas