Wathay Ferenc 1568-ban, kisnemesi katonacsaládban született egy kis rábaközi faluban, Vágon. (A birtokot nagyapja - szintén Ferenc - kapta szolgálataiért. Apja, Lőrinc sokáig cseszneki várkapitány volt, az uradalmat is birtokolták.)
Mindössze négy évet járt iskolába de - írásainak utalásai szerint - ismernie kellett Tinódi, Balassi munkáit.
Katonai pályáját 1584-ben, 16 évesen Tihanyban kezdte, a következő évben Csesznekre, majd Győrbe szerződött. 1593-ban - titkos diplomáciai tárgyalások miatt - Bocskai Istvánnál is vendégeskedett (kinek felesége Wathay unokatestvére volt).
Győr eleste (1594) után Óvárra került, onnan két év múlva Sárvárra, Nádasdy Ferenchez, majd tovább Pápára.
1598-ban Veszprémben ötven lovas hadnagya.
1600-ban megnősült, de fiatal feleségét még abban az évben elragadta a pestis.
1601-ben újra Sárváron és Győrben szolgált, majd 1602-ben, második házasságkötésének évében Székesfehérvárra rendelték vicekapitánynak (főkapitányhelyettesnek).
A vár ostromakor súlyosan megsebesült, és török fogságba esett. Raboskodott Budán, Nándorfehérváron, Temesváron. Többször megszökött, de néhány nap múlva mindig elfogták. Végül (1603-ban) Konstantinápolyba vitték, ahol a Fekete Toronyba zárták.
1606-ban fogolycserével szabadult.
1607-ben már Győrben parancsol ötven lovasnak, 1609-ben Cseszneken várkapitány. További sorsáról nem tudunk.
A Székesfehérváron található ülő bronzszobor Lux Elek alkotása.
Az emlékmű mögött az egykori Monostor-bástya és a várfal egy része látható.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.