A szobrot 1865-ben avatták fel, a költő halálának 10. évfordulója alkalmából. Ez volt az első Vörösmarty-szobor Magyarországon.
A neoabszolitizmus korában az 1860-ban megalakult Székesfehérvári Vörösmarty Szoborbizottmány az országban elsőként indított gyűjtést a fehérvári diák, Vörösmarty Mihály szobrának felállítására, mely igaz már 1864-ben elkészült, de csak később 1866 május 6-án avatták fel ünnepélyesen a költőről elnevezett téren.
Székesfehérvár a neoabszolutizmus korszakában a közigazgatási átszervezések következtében elvesztette önálló törvényhatósági jogait, 1850-1860 között Fejér vármegye alá rendelték. Az önkormányzati rendszer visszaállításakor, majd ezt követő újabb megszüntetésekor a város a függetlenségi hagyományokat folytatta. E politika színtere volt többek között az 1860-ban megalakult Székesfehérvári Vörösmarty Szoborbizottmány és a Székesfehérvári Magyar Színügyet Pártoló Társulat. A szoborbizottmány az országban elsőként indított gyűjtést a fehérvári diák, Vörösmarty Mihály szobrának felállítására.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.