Evangélikus templom

A reformáció óta élnek reformált keresztények, így lutheránusok is a városban és környékén, de előbb a törökvész, utóbb a római katolikus restauráció miatt igen kis létszámban.

Az evangélikus gyülekezet a XIX. század második harmadának végéig a várpalotai anyagyülekezethez tartozott, 1867-ben vált önállóvá. Első lelkésze az addigi vallástanár Németh Károly lett. Gyülekezeti háza, istentiszteleti helye az egykori vármegye háza (Megyeház u. 17. ma múzeum), amelynek udvarán gyülekezeti termet építettek, sőt Gáncs Jenő lelkészsége (1877 - 1916) idején iskolát is működtettek. Ez az időszak a kibontakozás kora.

A lelki megerősödés Gáncs Aladár működéséhez kötődik (1916-25). Ebben az időben többször is próbálkoztak templomépítéssel, de vagy a város elutasító magatartása vagy az infláció magas volta ezt lehetetlenné tette. Végül is Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei alapján Irányi Kamill lelkészsége idején (1925-1944) épült meg a gyülekezet temploma 1932-ben.

A II. Világháború az Evangélikus Egyházközséget is megtépázta. A meg- tört és megfogyatkozott nyájjal Nagy Tibor akkori segédlelkész maradt. Ő nevelte, pásztorolta a gyülekezetet a legsötétebb utakon is 44 éven keresztül, előbb mint segédlelkész (1941-45), aztán helyettes lelkészként (1945-48), s végül megválasztott és beiktatott lelkészként (1948-84).

A rendszerváltáskor kapott nagy ajándék, hogy 1995-ben felépülhetett az új gyülekezeti ház, amely igazi otthona a gyülekezetnek, ám túl a lelki életen közösségi alkalmaknak, kulturális eseményeknek és a szociális munkának is helyet ad ez a ház.