A Csók István Képtár épületét Schmidl Ferenc (1902–1977) tervezte. 1940 és 1942 között Horthy Miklós Kultúrház néven működött. A kőlemez burkolatú, árkádos, elegáns épületet novecento és skandináv hatásokat ötvöző stílusban fogalmazta meg. Építését a város kezdeményezte: vállalva, hogy az Aba-Novák Vilmos által festett és az 1937. évi párizsi világkiállításon nagydíjat nyert, a magyar-francia kapcsolatokról szóló monumentális képsorozat elhelyezésére megfelelő épületet emel. A térre néző főhomlokzat hangsúlyát az első emeleti zárt erkély klinkermozaik (Metky Ödön) díszítése adja. Az erkély alatt helyezkedik el Kézai Simon és Anonymus kétszeres életnagyságú klinkerszobra (Jálics Ernő).
A Csók Képtár története
Aba-Novák Vilmos Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannóját a párizsi világkiállításon a zsűri Grand Prix-vel jutalmazta. Talán ennek is köszönhető, hogy a Székesfehérvár központjában megépíteni tervezett Horthy Miklós Kultúrház (a mai Csók István Képtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár) épületének nagytermét a pannók méretéhez igazították. Amikor az épület 1945-ben elkészült, ezek már nem kerülhettek tervezett helyükre. A pannókat 2001. augusztus 20-ára újították fel.
A múzeum kérésére a Városi Tanács 1954 áprilisában múzeumi célra átengedte az évek óta kihasználatlanul álló városi kultúrházat. Az épület előcsarnoka és a két emeleti nagy terme megfelelőnek tűnt a kiállítások számára. A képtárat 1955. március 27-én nyitották meg, nevét a 20. századi magyar festészet jelentős alakjáról, a Fejér megyei születésű Csók Istvánról kapta. A megnyitón az akkor 90 éves idős mester is megjelent. Az első kiállítás – a Szépművészeti Múzeum rendezésében – a magyar festészet történetét mutatta be a 19. század elejétől az 1950-es évekig.
Az elmúlt fél évszázad alatt a Csók Képtár sok jelentős, magas művészi értékű képzőművészeti esemény színhelye volt, mellyel országos és nemzetközi hírnevet szerzett. Kulturális hatása messze túlsugárzik a város határain.
Kiállításai hosszú sorában különleges, ma már művészettörténeti jelentősége van Csontváry Kosztka Tivadar első reprezentatív gyűjteményes kiállításának (1963).
A 20. század magyar művészetét mintegy három évtizeden át tartó sorozatban mutatta be a képtár (a sorozat kiállításai többek között: A századforduló művészete, 1965; A Nyolcak és Aktivisták köre, 1965; Magyar szobrászat 1920–1945, 1966; Szentendrei művészet, 1969; Az Európai Iskola, 1973; Az ötvenes évek, 1981; A kibontakozás évei 1960 körül, 1983; Régi és új avantgárd 1967–1975, 1987; Mi „kelet-franciák” – Magyar művészet 1981–1989, 1993; Művek és magatartás 1990–1996, 1996).
Nagyszabásúak és nagyhatásúak voltak a kortárs művészetet, annak legfőbb törekvéseit, képviselőit bemutató tárlatok is. Egyik emlékezetes kiállítás volt, amikor 1974-ben Schaár Erzsébet a képtár emeleti helyiségeire komponálta Utca című, egész életművét összefoglaló nagyplasztikai alkotását. A kiállítást Pilinszky János külön az alkalomra írt verseivel vezette be. A magyar művészettörténet számos kiemelkedő képzőművészének rendezték itt meg országos jelentőségű emlékkiállítását (pl. Erdély Miklós).
A képzőművészeti kiállítások mellett a Képtár kiemelkedő néprajzi (A népművészet évszázadai című sorozatban: Festett táblák 1526–1825, 1969; Képek és szobrok, 1970; Népi építkezés, 1972), régészeti-történeti (Mátyás király kincsei, 1964; Antik művészet, 1975; Alba Regia liberata, 1988; Vallások és kultuszok Pannóniában, 1996), régészeti (Aquileia-Aquincum-Gorsium, 1995; Basilica Grandis et Famosa, 2000) és kultúrtörténeti (A bűvös tükör, 1993) kiállításoknak is helyet adott.
A Csók István Képtár immár az 1960-as évek eleje óta jelentős és fontos, olykor „legendás” időszaki kiállítások helyszíne, s ezt a szerepét a jövőben is meg kívánja őrizni.
Aba-Novák Vilmos pannója
Az 1920-as évektől a Klebelsberg Kunó és Gerevich Tibor neve által fémjelzett kultúrpolitika nagy hangsúlyt fektetett a fiatal művészek külföldi képzésére. 1928 és 30 között a Római Magyar Akadémia kurátora, az olasz orientáltságú Gerevich Tibor az elsők között hívta meg Rómába Aba-Novák Vilmost. A kultuszkormányzat legfőbb célja az volt, hogy a művészek „szemlélve Rómának és Itáliának nagy művészeti alkotásait, lehiggadt és letisztult ízléssel térjenek haza.” A modern olasz törekvésekkel párhuzamosan Magyarországon is megjelent a historizáló szemléletű újklasszicizmus. Hivatalos támogatása mögött nem titkolt szándékként jelentkezett a reprezentációs célok megvalósítása és a magyar művészet nemzetközi megismertetése.
Aba-Novák állami megbízásként 1937-ben festette meg a Párizsi Világkiállításra a Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannóját. A római iskolások a harmincas évek második felének nagyszabású állami és egyházi reprezentációiban kiemelkedő szerephez jutottak. Trianon után első ízben szerepelt Magyarország a Világkiállításon, így Európa politikai üzenetként is felfoghatta, hogy a magyar kultuszkormány e kiemelkedő művészeti seregszemlére a Római Iskola művészét delegálta.
A magyar pavilon dísztermének két oldalát borító, 7–7 darabból álló, egyenként megközelítőleg 8x2 méteres pannó, a magyar és a francia történelem kapcsolódási pontjait örökítette meg. Aba-Novák Vilmos, aki a monumentális műfaj kiemelkedő mestere volt, a magyar-francia kapcsolatok több száz éves történetének eseményeit pillanatképekben, szinte filmszerűen örökítette meg. Mint a korabeli filmhíradókban, úgy sorjáznak a pannókon egymás után a barnás tónusban tartott, visszafogott színvilágú jelenetek. Aba-Novák a fontosabb témákat nagyobb léptékben kiemelte, majd végül a különböző eseményeket francia nyelvű mondatszalagokkal fűzte össze, ezzel is hangsúlyozva azokat a történelmi, kulturális, tudományos kapcsolatokat, amelyek a két nemzetet összekötik.
A művész mindössze háromnegyed óra alatt vázolta fel egy kávéházi asztalon a pannó végleges kompozícióját, a végleges mű pedig 1937. február 2. és április 19. között készült el.
A bal oldali pannón a magyar történelem nagy alakjai, fontos eseményei láthatók, bizonyítékául annak, hogy a magyar történelem számos fordulata döntő befolyással bírt a világtörténelemre. A dicső múltra az első világháború utáni helyzetben különösen fontos volt emlékezni, emlékeztetni.
A jobb oldali falon a történelmi kapcsolatok tablóját vázolta, sorolta föl Aba-Novák.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
A Csók Képtár története
Aba-Novák Vilmos Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannóját a párizsi világkiállításon a zsűri Grand Prix-vel jutalmazta. Talán ennek is köszönhető, hogy a Székesfehérvár központjában megépíteni tervezett Horthy Miklós Kultúrház (a mai Csók István Képtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár) épületének nagytermét a pannók méretéhez igazították. Amikor az épület 1945-ben elkészült, ezek már nem kerülhettek tervezett helyükre. A pannókat 2001. augusztus 20-ára újították fel.
A múzeum kérésére a Városi Tanács 1954 áprilisában múzeumi célra átengedte az évek óta kihasználatlanul álló városi kultúrházat. Az épület előcsarnoka és a két emeleti nagy terme megfelelőnek tűnt a kiállítások számára. A képtárat 1955. március 27-én nyitották meg, nevét a 20. századi magyar festészet jelentős alakjáról, a Fejér megyei születésű Csók Istvánról kapta. A megnyitón az akkor 90 éves idős mester is megjelent. Az első kiállítás – a Szépművészeti Múzeum rendezésében – a magyar festészet történetét mutatta be a 19. század elejétől az 1950-es évekig.
Az elmúlt fél évszázad alatt a Csók Képtár sok jelentős, magas művészi értékű képzőművészeti esemény színhelye volt, mellyel országos és nemzetközi hírnevet szerzett. Kulturális hatása messze túlsugárzik a város határain.
Kiállításai hosszú sorában különleges, ma már művészettörténeti jelentősége van Csontváry Kosztka Tivadar első reprezentatív gyűjteményes kiállításának (1963).
A 20. század magyar művészetét mintegy három évtizeden át tartó sorozatban mutatta be a képtár (a sorozat kiállításai többek között: A századforduló művészete, 1965; A Nyolcak és Aktivisták köre, 1965; Magyar szobrászat 1920–1945, 1966; Szentendrei művészet, 1969; Az Európai Iskola, 1973; Az ötvenes évek, 1981; A kibontakozás évei 1960 körül, 1983; Régi és új avantgárd 1967–1975, 1987; Mi „kelet-franciák” – Magyar művészet 1981–1989, 1993; Művek és magatartás 1990–1996, 1996).
Nagyszabásúak és nagyhatásúak voltak a kortárs művészetet, annak legfőbb törekvéseit, képviselőit bemutató tárlatok is. Egyik emlékezetes kiállítás volt, amikor 1974-ben Schaár Erzsébet a képtár emeleti helyiségeire komponálta Utca című, egész életművét összefoglaló nagyplasztikai alkotását. A kiállítást Pilinszky János külön az alkalomra írt verseivel vezette be. A magyar művészettörténet számos kiemelkedő képzőművészének rendezték itt meg országos jelentőségű emlékkiállítását (pl. Erdély Miklós).
A képzőművészeti kiállítások mellett a Képtár kiemelkedő néprajzi (A népművészet évszázadai című sorozatban: Festett táblák 1526–1825, 1969; Képek és szobrok, 1970; Népi építkezés, 1972), régészeti-történeti (Mátyás király kincsei, 1964; Antik művészet, 1975; Alba Regia liberata, 1988; Vallások és kultuszok Pannóniában, 1996), régészeti (Aquileia-Aquincum-Gorsium, 1995; Basilica Grandis et Famosa, 2000) és kultúrtörténeti (A bűvös tükör, 1993) kiállításoknak is helyet adott.
A Csók István Képtár immár az 1960-as évek eleje óta jelentős és fontos, olykor „legendás” időszaki kiállítások helyszíne, s ezt a szerepét a jövőben is meg kívánja őrizni.
Aba-Novák Vilmos pannója
Az 1920-as évektől a Klebelsberg Kunó és Gerevich Tibor neve által fémjelzett kultúrpolitika nagy hangsúlyt fektetett a fiatal művészek külföldi képzésére. 1928 és 30 között a Római Magyar Akadémia kurátora, az olasz orientáltságú Gerevich Tibor az elsők között hívta meg Rómába Aba-Novák Vilmost. A kultuszkormányzat legfőbb célja az volt, hogy a művészek „szemlélve Rómának és Itáliának nagy művészeti alkotásait, lehiggadt és letisztult ízléssel térjenek haza.” A modern olasz törekvésekkel párhuzamosan Magyarországon is megjelent a historizáló szemléletű újklasszicizmus. Hivatalos támogatása mögött nem titkolt szándékként jelentkezett a reprezentációs célok megvalósítása és a magyar művészet nemzetközi megismertetése.
Aba-Novák állami megbízásként 1937-ben festette meg a Párizsi Világkiállításra a Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannóját. A római iskolások a harmincas évek második felének nagyszabású állami és egyházi reprezentációiban kiemelkedő szerephez jutottak. Trianon után első ízben szerepelt Magyarország a Világkiállításon, így Európa politikai üzenetként is felfoghatta, hogy a magyar kultuszkormány e kiemelkedő művészeti seregszemlére a Római Iskola művészét delegálta.
A magyar pavilon dísztermének két oldalát borító, 7–7 darabból álló, egyenként megközelítőleg 8x2 méteres pannó, a magyar és a francia történelem kapcsolódási pontjait örökítette meg. Aba-Novák Vilmos, aki a monumentális műfaj kiemelkedő mestere volt, a magyar-francia kapcsolatok több száz éves történetének eseményeit pillanatképekben, szinte filmszerűen örökítette meg. Mint a korabeli filmhíradókban, úgy sorjáznak a pannókon egymás után a barnás tónusban tartott, visszafogott színvilágú jelenetek. Aba-Novák a fontosabb témákat nagyobb léptékben kiemelte, majd végül a különböző eseményeket francia nyelvű mondatszalagokkal fűzte össze, ezzel is hangsúlyozva azokat a történelmi, kulturális, tudományos kapcsolatokat, amelyek a két nemzetet összekötik.
A művész mindössze háromnegyed óra alatt vázolta fel egy kávéházi asztalon a pannó végleges kompozícióját, a végleges mű pedig 1937. február 2. és április 19. között készült el.
A bal oldali pannón a magyar történelem nagy alakjai, fontos eseményei láthatók, bizonyítékául annak, hogy a magyar történelem számos fordulata döntő befolyással bírt a világtörténelemre. A dicső múltra az első világháború utáni helyzetben különösen fontos volt emlékezni, emlékeztetni.
A jobb oldali falon a történelmi kapcsolatok tablóját vázolta, sorolta föl Aba-Novák.