Az Országos Kéktúra alföldi szakasza Szatymaz községen is áthalad. Az 5-ös út mentén látható a Szatymazi temetődomb, a mellette elhaladó úton közelíthető meg a Pusztaszeri Tájvédelmi körzet és Csongrád-Csanád megye legnagyobb állóvize, a Fehér-tó, Magyarország legnagyobb szikes tava.
Egykor a jellegzetes alföldi szikes tavak csoportjába tartozott. E sekély, sziksós vizű állóvizek jellemzője, hogy vizük a lebegő kolloidállapotú mészsóktól zavaros, és az aljzaton szürkés-fehér karbonát-mésziszap halmozódik fel. A meder időnkénti kiszáradásakor annak felületén „kivirágzik” a sziksó.
A tó első okleveles említése 1075-ből való. Területét még a 19. század elején is rendszeresen elárasztotta a Tisza. Gazdag madárvilága és ősi növényzete miatt fokozottan védett, de vezetővel látogatható terület. A terület az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozóhelye a vonuló madaraknak, és mint ilyen, a Ramszari egyezmény keretében védelmet élvező vizes élőhely.
A táj természeti értékeire, páratlan madárvilágára Beretzk Péter szegedi orvos hívta fel a figyelmet. Kutatásainak eredményeként 1939-ben védetté nyilvánították a szegedi Fehér-tó vízjárta, 350 holdas szikes pusztáját. A környék madárvilága a Kis-Balatonéval vetekszik.
A terület nem csak madarászati, kutatási és turisztikai szempontból jelentős, halastóként is ismerhetjük. A halgazdaság tájformáló munkája hatására az élővilág is átalakult, a sziki madarak helyét vízhez kötött társaik váltották. A változást bemutatására törekedett a nemzeti park, amikor megalkotta a Sirály-tanösvényt.
A Fehér-tó madárvilága
A tavon és környékén eddig 280 madárfajt figyeltek meg. A legnagyobb nyüzsgés a tavaszi és őszi vonuláskor figyelhető meg. Évről évre megjelennek itt a sziki fészkelő közösség tagjai, a bíbicek (Vanellus vanellusa) gulipánok (Recurvirostra avocetta), gólyatöcsök (Himantopus himantopus), cankókok (Tringa), pólingok (Numenius) és parti madarak. A tóegységeket szegélyező nádasokban a nádi énekesek közül leggyakrabban a cserregő (Acrocephalus scirpaceus) és foltos nádiposzáta (A. schoenobaenus), valamint a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) hangját hallhatjuk, de szép számban költ itt a kékbegy (Luscinia svecica) is. A víz fölé hajló fűzfaágakra építi művészi fészkét a függőcinege (Remiz pendulinus). A nagykiterjedésű nádasokban gémtelepek is kialakulnak. Jelentős állományait találjuk itt kis- (Egretta garzetta) és nagykócsagnak (Ardea alba), továbbá szürke- (Ardea cinerea), kanalas (Platalea leucorodia) és vörösgémnek (Ardea purpurea), valamint a bakcsónak (Nycticorax nycticorax). A nádasokban fészkel a törpegém (Ixobrychus minutus) és a bölömbika (Botaurus stellaris) is.
A mélyebb vizű halastavak nagy kiterjedésű nyílt vízfelülete fontos pihenő- és táplálkozó helye a hazánkon átvonuló vadlibák – nagy lilik (Anser albifrons), vetési (Anser fabalis) és nyári lúd (Anser anser) –, illetve récék tömegeinek, ám ők nemcsak vonulási időben gazdagítják a tó madárvilágát, hanem fészkelnek is itt. A nyári lúd, a kanalas (Spatula clypeata) és barátréce (Aythya ferina) a guvattal (Rallus aquaticus) és a vízityúkkal (Gallinula chloropus) osztozik a zavartalan nádasok és gyékényesek biztonságában.
A tórendszer nyugati partján a Beretzk Péter kilátóból távcsővel megfigyelhető a XI. tóegység közepén fekvő Korom-szigeten levő sirálytelep zsibongó élete. Több ezres dankasirály (Chroicocephalus ridibundus) és nagyszámú küszvágó csér (Sterna hirundo) mellett állandó fészkelő itt a szerecsensirály (Ichthyaetus melanocephalus), amelynek hazai állománya alig éri el a 200 párt.
Az igazi madártömegek a nyár végén, az ősz beköszöntével térnek vissza a tavakra. A libák és kacsák tízezres csapataihoz október közepétől a darvak (Grus grus) is csatlakoznak. Ez a félénk madár ma már nem költ hazánkban, csak őszi és tavaszi vonulása során tölt hosszabb-rövidebb időt nálunk. A darvak előszeretettel látogatják a tájvédelmi körzet déli szántóit, ahol elhullajtott kukoricaszemeket és rovarokat keresgélnek a tarlókon. Éjszakára a Fehér-tó nagy kiterjedésű, iszapos leeresztett tómedreire szállnak. A Beretzk-kilátóról vagy a sándorfalvi út mellől október végétől az esti szürkületkor bárki gyönyörködhet a darucsapatok behúzásában.
A falu középpontjától északnyugatra, a Balástyát Forráskúttal összekötő úton haladva, a nyárfás-akácos porták közötti mélyfekvésű réteken a Dél-Alföld egyik legsűrűbb szalakótanépességét (Coracias garrulus), a fokozottan védett kuvikot (Athene noctua) és a kis őrgébicset (Lanius minor) találhatjuk meg.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Egykor a jellegzetes alföldi szikes tavak csoportjába tartozott. E sekély, sziksós vizű állóvizek jellemzője, hogy vizük a lebegő kolloidállapotú mészsóktól zavaros, és az aljzaton szürkés-fehér karbonát-mésziszap halmozódik fel. A meder időnkénti kiszáradásakor annak felületén „kivirágzik” a sziksó.
A tó első okleveles említése 1075-ből való. Területét még a 19. század elején is rendszeresen elárasztotta a Tisza. Gazdag madárvilága és ősi növényzete miatt fokozottan védett, de vezetővel látogatható terület. A terület az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozóhelye a vonuló madaraknak, és mint ilyen, a Ramszari egyezmény keretében védelmet élvező vizes élőhely.
A táj természeti értékeire, páratlan madárvilágára Beretzk Péter szegedi orvos hívta fel a figyelmet. Kutatásainak eredményeként 1939-ben védetté nyilvánították a szegedi Fehér-tó vízjárta, 350 holdas szikes pusztáját. A környék madárvilága a Kis-Balatonéval vetekszik.
A terület nem csak madarászati, kutatási és turisztikai szempontból jelentős, halastóként is ismerhetjük. A halgazdaság tájformáló munkája hatására az élővilág is átalakult, a sziki madarak helyét vízhez kötött társaik váltották. A változást bemutatására törekedett a nemzeti park, amikor megalkotta a Sirály-tanösvényt.
A Fehér-tó madárvilága
A tavon és környékén eddig 280 madárfajt figyeltek meg. A legnagyobb nyüzsgés a tavaszi és őszi vonuláskor figyelhető meg. Évről évre megjelennek itt a sziki fészkelő közösség tagjai, a bíbicek (Vanellus vanellusa) gulipánok (Recurvirostra avocetta), gólyatöcsök (Himantopus himantopus), cankókok (Tringa), pólingok (Numenius) és parti madarak. A tóegységeket szegélyező nádasokban a nádi énekesek közül leggyakrabban a cserregő (Acrocephalus scirpaceus) és foltos nádiposzáta (A. schoenobaenus), valamint a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) hangját hallhatjuk, de szép számban költ itt a kékbegy (Luscinia svecica) is. A víz fölé hajló fűzfaágakra építi művészi fészkét a függőcinege (Remiz pendulinus). A nagykiterjedésű nádasokban gémtelepek is kialakulnak. Jelentős állományait találjuk itt kis- (Egretta garzetta) és nagykócsagnak (Ardea alba), továbbá szürke- (Ardea cinerea), kanalas (Platalea leucorodia) és vörösgémnek (Ardea purpurea), valamint a bakcsónak (Nycticorax nycticorax). A nádasokban fészkel a törpegém (Ixobrychus minutus) és a bölömbika (Botaurus stellaris) is.
A mélyebb vizű halastavak nagy kiterjedésű nyílt vízfelülete fontos pihenő- és táplálkozó helye a hazánkon átvonuló vadlibák – nagy lilik (Anser albifrons), vetési (Anser fabalis) és nyári lúd (Anser anser) –, illetve récék tömegeinek, ám ők nemcsak vonulási időben gazdagítják a tó madárvilágát, hanem fészkelnek is itt. A nyári lúd, a kanalas (Spatula clypeata) és barátréce (Aythya ferina) a guvattal (Rallus aquaticus) és a vízityúkkal (Gallinula chloropus) osztozik a zavartalan nádasok és gyékényesek biztonságában.
A tórendszer nyugati partján a Beretzk Péter kilátóból távcsővel megfigyelhető a XI. tóegység közepén fekvő Korom-szigeten levő sirálytelep zsibongó élete. Több ezres dankasirály (Chroicocephalus ridibundus) és nagyszámú küszvágó csér (Sterna hirundo) mellett állandó fészkelő itt a szerecsensirály (Ichthyaetus melanocephalus), amelynek hazai állománya alig éri el a 200 párt.
Az igazi madártömegek a nyár végén, az ősz beköszöntével térnek vissza a tavakra. A libák és kacsák tízezres csapataihoz október közepétől a darvak (Grus grus) is csatlakoznak. Ez a félénk madár ma már nem költ hazánkban, csak őszi és tavaszi vonulása során tölt hosszabb-rövidebb időt nálunk. A darvak előszeretettel látogatják a tájvédelmi körzet déli szántóit, ahol elhullajtott kukoricaszemeket és rovarokat keresgélnek a tarlókon. Éjszakára a Fehér-tó nagy kiterjedésű, iszapos leeresztett tómedreire szállnak. A Beretzk-kilátóról vagy a sándorfalvi út mellől október végétől az esti szürkületkor bárki gyönyörködhet a darucsapatok behúzásában.
A falu középpontjától északnyugatra, a Balástyát Forráskúttal összekötő úton haladva, a nyárfás-akácos porták közötti mélyfekvésű réteken a Dél-Alföld egyik legsűrűbb szalakótanépességét (Coracias garrulus), a fokozottan védett kuvikot (Athene noctua) és a kis őrgébicset (Lanius minor) találhatjuk meg.