Szécsisziget látnivalói

Petrócpusztai emlékmű

Cím Szécsisziget Petrócpuszta 46.593288 N, 16.619623 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A Lovásziban élő hivatásos vadász, Kárpáti János régóta készít kő- és fafaragásokat. Petrócpusztai portáján avatta fel a maga készítette alkotást, mely beszakadt tetejű templomot ábrázol, aminek a tetejéből kinövő kereszt a hit halhatatlanságát és újjáéledését jelképezi. A ma is lakott Petrócpuszta a Csömödér és Szécsisziget közti részen található, az útról alig látszik az ott álló néhány ház az erdő előterében.

– Az itt látható homokkő szobor 2016-ban készült, elkészítéséhez egy kiránduláson szerzett élmény adott indíttatást, egy elpusztult kápolna romjait néztük meg – mondta Kárpáti János. – Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az ott álló és ehhez hasonló templomok, kápolnák tiszteletére emléket készítsek. A kiránduláson látott rom a Tornyiszentmiklós és Lovászi közötti hegygerinc legmagasabb, legszebb pontján található. A kő, melyből a most avatott szobor készült, sokáig feküdt a Csömödért Hernyékkel összekötő út mellett, várta sorsát, hogy a benne lévő formák valaki keze által életre keljenek. Gyakran halljuk a sötét középkor kifejezést, de gondoljunk arra, ebben az időszakban emelték a gótikus katedrálisokat. Az akkori kőfaragók, építészek esztétikai igényét ma is megirigyelhetjük. A mi emlékművünk nem gótikus katedrális, de miközben készült, átéreztem az akkori kőfaragók áldozatos munkáját. Semmi sem értéktelen, csak meg kell találni a helyét. Ezek az újra felhasznált anyagok az alkotásomban tovább élnek, és valamiféle időkapuként működnek múlt, jelen között. Sokat mond, komoly értéket közvetít azoknak, akik nyitottak arra, hogy ebbe az időkapuba belenézzenek. A kő időtálló, nem csak arra született, hogy halálunk után sírjainkat díszítse. Megfaragva a kő nem rideg, az épületek belső hangulatát meghitté varázsolja. Egykor Petrócpusztának is volt kápolnája, ezzel az emlékművel közelebb hozzuk ezt, ide bárki ellátogathat, itt megpihenhet – magyarázta.
Forrás: www.zaol.hu
Petrócpusztai emlékmű, Szécsisziget