A szászbereki templomot Gereben Gábor és fia, Gereben Péter jegyzik tervezőként. Minderről kis faragott kőtábla tudósít a 2003. május 24-én fölszentelt templom falán. A szentelést is celebráló Keszthelyi Ferenc püspök neve elsőként szerepel e táblán, hiszen elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy 2000-től megindulhatott és befejeződhetett az építkezés. Ami kötődik egy másik családi vállalkozáshoz is: Bozsó László és fiai voltak a kivitelezők. Nem szól persze a tábla további családi vonatkozásokról: Gereben Gábor nagybátyja Terlanday Sándor, aki hajdanán szászbereki gazdálkodó volt, s akinek nevét a templom előtti kis tér őrzi.
A szászbereki római katolikus templom külsejében első pillantásra talán merev, de én inkább rejtélyesnek, indokoltan hűvösnek mondanám. Mert hiszen a belső a fontos, és ott is az emberek közötti kapcsolat, a magunk végtelen belső világának kitárulása és megnyilvánulása egymás felé. Ennek kerete a templom, egyterű kápolna a maga egyszerűségében, ahogy azt számos régi templomocskánk sugallja országszerte, s a határokon túl.
Szászberek ilyennel gazdagodott, bár lehet, hogy többek számára ez nem lesz nyilvánvaló a legelső pillantásra. De akkor fölmerülhetnek bennük halkérdések, amire megvannak a pontos válaszok. Fölül, a sima falak tetején ablaksáv fut végig – no de akkor mi tartja a tetőt? S ha nem magastető van az épületen – bár sokan éppen ehhez ragaszkodtak volna -, akkor sima, egyszerű lapostető vagy valami más? Ez utóbbi kérdésre a figyelmesebb szemlélő már a külső alapján is választ találhat: a felső ablaksáv lejtősen fut a templomot alkotó két tömb közül az egyiken, a főutca felé eső kisebbiken. S van még egy árulkodó jel: az esőcsatorna, mely a főhomlokzaton fut le, a főbejárattól jobbra, kissé hátrahúzva, diszkréten beleszorítva egy negatív sarokba, ami a főtömeg előreugratásából adódik. Talán csak a csatorna felső feje, a vízfogadó üst került rossz helyre vagy lett zavaróan nagy, jelentősen betakar a fönti ablaksávba. Lent az épülethez készített egyetlen figurális dísz fedi a csatornát. A kedvesen pufók, angyalfejű bronz halacska – Stromfai Krisztina szobrász alkotása – kőmedencébe köpi a vizet. Játékos ötlet, szoros összefüggésben a templom formai alapgondolatával!
A kiemelt főtömegen a már említett sarok miatt nem középre esik a bejárat, hanem jobbszélre, így az is leolvasható, hogy a natúr kőfal vastagsága 60 centiméter. E falsáv felül kicsiny toronyba fut ki, rajta a kereszt, mögötte a harang. Hátul e tornyocskának megvan a párja – s bent e kettőt köti össze egy tekintélyes, hosszanti fatartó. Ennek vonala s kapcsolódása a kétoldali ferde felületekhez már egyérteművé teszi a képletet: a tető befelé lejt és elöl gyűjti össze a vizet, kapcsolódva a halhoz. Fontos tehát a víz – ez volt Gereben Gábor alapgondolata, ami számos asszociációt rejt: például az élő testünket alkotó fontos elem, a nemrégiben átélt tiszai és zagyvai árvizek s persze a Biblia.
Mintha egy hajó, egy fából ácsolt bárka alatt járnánk, s ezt erősíti meg a fönt végigfutó ablaksáv. Ami elegendő fényt ad akár télen is, de két függőleges, keskeny ablak még adódik hozzá. Jobbról bevetülő fényükkel a tér két leglényegesebb pontját emelik ki: a keresztelő medencét és az oltárt, melyet Molnár C. Pál festménye díszít (a korábbi, de a második világháborúban elpusztult kápolna számára készítette). Kő és fa minden, az acél csak alig láthatóan, de persze nagyon indokoltan tűnik fel (a padok lábai, a tető szaruzata s egy csigalépcső, mely a kicsiny, fa mellvéddel lezárt karzatra vezet föl), meg a tetőt fedi bádog. Bent ugyanaz a sima kőfal, mint kívül, fúgákkal és fűrésznyomokkal “díszítve”, a padlón csiszolt kőlap, s gonddal faragott kőrészletek a falakon. Igazi jeruzsálemi világ (ahol egyébként ma sem lehet mást használni az épületek burkolására, mint fehér követ…).
Aki kilép a kicsiny templomból, szemben az iskolát találja, átlósan balra a községházát, melyben művelődési otthon is van, könyvtárral. A templom mögött, a következő kertben játszótér az apróságoknak. Minden együtt ahhoz, hogy Szászberek népe boldoguljon, gazdagodjon, éljen.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
A szászbereki római katolikus templom külsejében első pillantásra talán merev, de én inkább rejtélyesnek, indokoltan hűvösnek mondanám. Mert hiszen a belső a fontos, és ott is az emberek közötti kapcsolat, a magunk végtelen belső világának kitárulása és megnyilvánulása egymás felé. Ennek kerete a templom, egyterű kápolna a maga egyszerűségében, ahogy azt számos régi templomocskánk sugallja országszerte, s a határokon túl.
Szászberek ilyennel gazdagodott, bár lehet, hogy többek számára ez nem lesz nyilvánvaló a legelső pillantásra. De akkor fölmerülhetnek bennük halkérdések, amire megvannak a pontos válaszok. Fölül, a sima falak tetején ablaksáv fut végig – no de akkor mi tartja a tetőt? S ha nem magastető van az épületen – bár sokan éppen ehhez ragaszkodtak volna -, akkor sima, egyszerű lapostető vagy valami más? Ez utóbbi kérdésre a figyelmesebb szemlélő már a külső alapján is választ találhat: a felső ablaksáv lejtősen fut a templomot alkotó két tömb közül az egyiken, a főutca felé eső kisebbiken. S van még egy árulkodó jel: az esőcsatorna, mely a főhomlokzaton fut le, a főbejárattól jobbra, kissé hátrahúzva, diszkréten beleszorítva egy negatív sarokba, ami a főtömeg előreugratásából adódik. Talán csak a csatorna felső feje, a vízfogadó üst került rossz helyre vagy lett zavaróan nagy, jelentősen betakar a fönti ablaksávba. Lent az épülethez készített egyetlen figurális dísz fedi a csatornát. A kedvesen pufók, angyalfejű bronz halacska – Stromfai Krisztina szobrász alkotása – kőmedencébe köpi a vizet. Játékos ötlet, szoros összefüggésben a templom formai alapgondolatával!
A kiemelt főtömegen a már említett sarok miatt nem középre esik a bejárat, hanem jobbszélre, így az is leolvasható, hogy a natúr kőfal vastagsága 60 centiméter. E falsáv felül kicsiny toronyba fut ki, rajta a kereszt, mögötte a harang. Hátul e tornyocskának megvan a párja – s bent e kettőt köti össze egy tekintélyes, hosszanti fatartó. Ennek vonala s kapcsolódása a kétoldali ferde felületekhez már egyérteművé teszi a képletet: a tető befelé lejt és elöl gyűjti össze a vizet, kapcsolódva a halhoz. Fontos tehát a víz – ez volt Gereben Gábor alapgondolata, ami számos asszociációt rejt: például az élő testünket alkotó fontos elem, a nemrégiben átélt tiszai és zagyvai árvizek s persze a Biblia.
Mintha egy hajó, egy fából ácsolt bárka alatt járnánk, s ezt erősíti meg a fönt végigfutó ablaksáv. Ami elegendő fényt ad akár télen is, de két függőleges, keskeny ablak még adódik hozzá. Jobbról bevetülő fényükkel a tér két leglényegesebb pontját emelik ki: a keresztelő medencét és az oltárt, melyet Molnár C. Pál festménye díszít (a korábbi, de a második világháborúban elpusztult kápolna számára készítette). Kő és fa minden, az acél csak alig láthatóan, de persze nagyon indokoltan tűnik fel (a padok lábai, a tető szaruzata s egy csigalépcső, mely a kicsiny, fa mellvéddel lezárt karzatra vezet föl), meg a tetőt fedi bádog. Bent ugyanaz a sima kőfal, mint kívül, fúgákkal és fűrésznyomokkal “díszítve”, a padlón csiszolt kőlap, s gonddal faragott kőrészletek a falakon. Igazi jeruzsálemi világ (ahol egyébként ma sem lehet mást használni az épületek burkolására, mint fehér követ…).
Aki kilép a kicsiny templomból, szemben az iskolát találja, átlósan balra a községházát, melyben művelődési otthon is van, könyvtárral. A templom mögött, a következő kertben játszótér az apróságoknak. Minden együtt ahhoz, hogy Szászberek népe boldoguljon, gazdagodjon, éljen.