Református templom

A sályi egyház már a reformáció előtt önálló plébánia volt. A hitújítás igen korán, valószínű már a XVI. század közepe táján elérte, amit Csenger közelségének, illetve földesurai, a Csaholyi és a Briberi Melith család protestáns hitre térésének köszönhetett. Református lelkészeit csak a XVII. század végétől ismerik név szerint.

1700. március 3-án, a szatmári esperesi kerület ismét Sályiban tartotta gyűlését, amelyen a Tiszántúli egyházkerület 1699-es krasznai zsinatán hozott döntéseket erősítette meg. Az egri katolikus püspök ez évben készült összeírása a sályi templomot mint a kálvinisták által elfoglaltat említi. 1720-ban az egri püspök visszakövetelte. (Azokat a templomokat követelték vissza a katolikusok, amelyekről bizonyítható volt, hogy már a reformáció elterjedése előtt is fennálltak. Az egri püspök 1700. február 18-án, az esztergomi érsekhez írt levelében többek közt a sályi templomot is olyannak említi, mely most a kálvinisták fennhatósága alatt van.)

1727-ben az egyházmegyei jegyzőkönyv ˝florens ecclesia˝-nak nevezi a sályi egyházat, a templomépítésben tanúsított buzgalma miatt. Szatmár megye az 1726. augusztus 21-i, csengeri gyűlésén foglalkozott a sályi templom építésével, és segítségnyújtásképpen úgy határozott, hogy a falu 8 forintnyi tartozását elengedi. 1794-ben a régi templomot újították, kitoldották.

1834-ben megkezdték az új templom építésének előkészületeit. Ez évben kötöttek szerződést a templomtorony építésére. 1838-44 közt az új templom falait teljesen felrakták. 1841-ben elkészült a kupola is, ezt azonban 20 év után le kellett szedetni, amiért is hosszú pereskedés kezdődött az egyházközség és az ácsmester közt.

Az 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatba hozható bejegyzések száma az egyházközség belső ügyeihez képest elenyésző: a febr. 13-i ülésen a lelkész javaslatára, mivel az már a legtöbb egyházközségben megtörtént, a kisebbik harangot átengedik ágyúöntésre

A XIX. század elejétől a legtöbb bejegyzés a tanítói és a paplak, az iskola és a templom épületének állapotával, javításaival, majd 1833-35-től az új templom építésével foglalkozik.

A XIX század közepén az egyháznak két harangja volt. A díszítés alapján erdélyi vándorló harangöntő önthette, talán a Rettegen lakó Lázár György, 1783-ban. 1849-ben az egyház ágyúöntés céljára a magyar kormány rendelkezésére bocsátotta. Nem olvasztották be, 1851-ben még az aradi várban volt, állítólag még 1863-ban is. További sorsa ismeretlen. Az első világháború során is rekviráltak egy harangot. A jelenlegi nagyobbik Szlezák László munkája, Budapesten 1937-ben készült, 243 kg.

A nyolcszögletű, 42 méter magas tornyot a múlt század első felében építették alapozásra nem alkalmas vízhordta talajon, amely a külső behatásokra igen érzékeny. A Szamos szabályozása előtti gyakori árvíz. Volt idő, amikor kétméteres vízben állt. Dőlését kb. az 1940-es évektől kezdve kezdték észlelni. [6]

Ez a torony állította fel a magasépítmények elferdülésének magyar rekordját, csúcsa 97 centiméterrel mozdult el. Ennek a különleges esetnek a vizsgálatánál kiderült, hogy régi folyómeder partja volt a magyar „pisai’’ torony bölcsője. Az árvizek ellenére azonban évtizedekig meg sem moccant, csak a századforduló után, amikor a folyamszabályozás következtében kiszáradt a meder. A mintegy 40 méter magas torony tehát addig állt szilárdan, amíg alatta víztől duzzadt az agyagos talaj, de a folyó kiapadása miatt összezsugorodó agyagréteg kimozdította helyéből. Talán megmentik a feldüléstől, mert vastag betonkoszorúval kiszélesítik alapját. Az agyagréteg zsugorodása azonban nem állt meg, így a torony tovább dőlhet.