Szakadát látnivalói

Jézus Szíve templom

Cím Szakadát Petőfi u. 46.540656 N, 18.472365 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Szakadát község neve már az Árpád-kori oklevelekben szerepelt. A XIII. század elején már egyházashely volt, tehát temploma is volt. Egy fejér-féle 1298-ban kelt oklevél templomáról tesz említést. Hogy utána 4 évszázadon át mi történt az itt lakók templomával és milyen volt az a templom, vagy templomok, arról nem lehet tudni. Feljegyzések csak az 1700-as évektől vannak.

A 150 évig tartó törökdúlás alatt a falu teljesen kipusztult. Az 1570-es években még részben lakott községet azután már csak pusztának említik. Az 1600-as években rácok telepednek itt le, akik itt éltek egy évszázadon át. Temetőjük a mai Rácz-temető dülőben volt és templomuk is volt a mai templom helyén.

Az ősök az 1723-as évek után települtek le Szakadáton. Az itt talált kis templom romokban hevert. 1761-ben új templom építésébe kezdtek, ami 4 évig épület a szakadátiak segítségével. A templom 1765-ben került felszentelésre. Védőszentje: Szent Miklós püspök.

E templom eredeti oltárképét a sekrestyében ma is megtalálható. Maga a templom képe az 1883-ban készült új oltárképen látható, ami jelenleg a Szent sír kápolnában van.

1880-ban gyűjtés kezdődött új templom építésére. A templom teljes felépítését megkezdték. Csak a torony maradt meg az 1765-ben megépített templomból. Az új templom Kirsteni Ágoston bécsi műépítész terve alapján épült. A templomot alaptól kezdve újra kellett építeni. A templom hajója szinte egy év alatt felépült, de sok hibával.

1899. december 6-án Szent Miklós napján a templom felszentelése megtörtént, Jézus Szíve került a főoltárra. A templom felszentelése után alig telt el 5 év, már kezdődtek a bajok a rossz építkezés miatt. A torony tetejét egy szélvihar letépte. 1907. júliusában a Lourdei Mária oltár alja leégett. 1916-ban az orgona feletti mennyezetrész leszakadt, az orgona tönkrement, a padokban is kár keletkezett. Mérnöki vélemény alapján az egész templomhajó mennyezetét le kellett bontani, ideiglenesen deszkával fedték be.

1919 és 1934 között a mennyezet faszerkezetét megerősítették, összehúzták a gerendázatot. A födémet teljesen leszerelték és pótfödémet helyeztek rá. Az egész templomtetőt és a tornyot eternittel borították. Később a templom újra beázott. A tető teljes átlécezésére került sor. A gerendákat ismét leszedték, új erősebb gerendákkal fedték a mennyezetet.

1940-es évek után NST és a hívek adományából tatarozták a templomot. 972-1990 között a templom külsőleg elég elhanyagolt képet mutatott.

1990-ben kezdődött a templom teljes felújítása a szakadáti hívek adományából, társadalmi munkából, önkormányzati támogatásból, az elszármazott belföldi és külföldi hívek adományából.

A templom külső újraszentelésére 1992. június 28-án volt, búcsú napján.
A belső teljes felújítás után 1993. június 20-án került sor a templom belső újraszentelésére.

A templom ma a község vallásos életének központja. Itt zajlanak a keresztelések, elsőáldozások, bérmálások, esküvők, az emberi élet fordulóinak ünnepélyes és halálig emlékezetes szertartásai. Az ünnepélyeknek hangulatát a templomi szertartások fénye, méltósága és magasztossága adja meg igazán.
Jézus Szíve templom, Szakadát