Szabolcsi földvár

„Akkor Szabolcs, ez a fölötte bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erősségénél fogva várépítésre való. Tehát – társainak közös tanácsa szerint is – összegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ásatott, és igen erős várat építtetett földből. Ezt most Szabolcs várának hívják."

Móricz Zsigmond tollából:
Ez a földvár, amelyről a magyar közvélemény jóformán semmit sem tud, a magyar nemzeti kincsek közé tartozik. Szabolcs megyének északi sarkában, Rakamazon felül van, Tokajjal szemben, ez a kis, pár száz főnyi lakosságú falucska; maga a falu a földvár lejtőjén van megtelepülve.

Ezen a tájon nagy homokdombok vannak, s ezek egyikét használták fel még az avarok egy földgyűrűnek az építésére. Egy hosszabb földhányás, amelyhez háromszögben még két hasonló magasságú sáncot építettek kézzel rakott s igen magas, harminc-harmincöt méter magas partot. Annak idején a Tisza, mely ma is ott kanyarog a vár alatt, mocsarakkal vette körül, mint egy szigetet, s a vár csúcsáról messze terjedő gyönyörű panoráma nyílik, az Alföld egyik legszebb kilátása, a Hegyaljai hegyekre.

A vár udvara csaknem olyan mélység, mint a környező sík. Négy kapu vezetett be a várba, ma is felismerhetően. S még harminc évvel ezelőtt megtalálták a cölöpöket, amelyek hídoszlopai voltak a hajdani mocsár felett.
Az alföldi földvárak csaknem mind elenyésztek, s hogy ez ma is megvan, megbecsülhetetlenné teszi ezt a különös építményt.

A nomádkor képe tisztán megelevenedik az ember szeme előtt. A várgyűrű, amely tizenkét katasztrális holdra terjed, elég volt arra, hogy egy uralkodó nép abban az időben biztos oltalmat nyerjen benne. A vároldalak igen meredekek, úgyhogy még gyermek sem tud ma sem, le- vagy felmászni rájuk, s könnyű volt az oltalmazásuk.

Ahogy az ember megáll a vár fokán, érzi a hódító és büszke érzést, ahogy uralkodott ez a központ a táj felett. Egy kis országot jelentett, a leigázott népek feletti uralmat.

Mikor a magyarok bejöttek s elfoglalták az országot, Szabolcs vezér birtokba vette a várat s még magasabbra emelte, négy-öt méterrel a régi falakat. Itt tanyázhatott az Árpád-kor elején az a törzsfő a maga táborával, innen szállott ki hadra, ha a roppant távolságból jövő hír érkezett. Még ma is emlékezik a néphagyomány arról, hogy Budáról tűzjelzéssel adták a hírt, s különböző színű tüzek jelentették a parancsot. Egy vagy két éjszaka alatt így jutott el az ország parancsa idáig.