Szabadszállás látnivalói

Lisieuxi Szent Teréz templom

Cím Szabadszállás Kossuth u. 46.875045 N, 19.217756 E
Kapcsolat Web: www.facebook.com
Szabadszállás városa kezdetben a váci egyházmegyéhez tartozott, melynek Szent István volt az alapítója.

1921-ben a hívők növekvő száma szükségessé tette egy saját plébánia létrehozását. 1929-ben készült el a templom Fridrich Lajos építészmérnök tervei alapján, mely a telek formájához igazodott.

A város katolikus temploma 1929-ben készült el, melyben 1 kápolna, 3 tantermes iskola és egy kántor-tanítói lakás került kialakításra. Az építkezés folyamán a kettő már meglévő harangot beépítették a toronyba.

Az adakozó hívők ajándéka az egyik templomi harang, melyet lélekharangnak is neveztek, a Jézus-szíve szobor, amelyet a kápolna utcai részében falba süllyesztve helyeztek el, és egy fából készült keresz-telő kút.

A tantermekben 1949-ig folyt a tanítás, ezt követően a templomot átalakították.
A ma látható templom felszentelésére 1957-ben került sor.
Lisieuxi Szent Teréz templom, Szabadszállás