Sarvalyi erdő

Nem is gondolnánk, mennyi érdekességet rejt ez a kis erdő. Találunk itt csörgedező forrást, egy középkorú falu és templomának maradványait, különleges nevű, formájú ősöreg bükköt, egy túramozgalom pecsételő helyét, vadászházat, erdészházat – és a természet végtelen nyugalmát, amely mindezt körülöleli.

A bazalttal borított felszínen egy Sarvaly nevű falucska lakói élték itt mindennapjaikat a középkorban. A XVI. század első harmadában a település elpusztult ugyan, de két lelkes kutatónak, Parádi Nándornak és Holl Imrének köszönhetően magunk elé képzelhetjük a régi, hosszúkás, sokszor 30 méternél is hosszabb házakat, mert kitartó munkával feltárták a romokat. Az ő munkásságuknak köszönhetően tudjuk, hogy három-öt helyiséggel rendelkező házakban éltek az akkori emberek. Az épületek alatt az ezen a vidéken ritkán fellelhető pincéket alakítottak ki, valószínűleg a bor tárolására. A feltárás nagymértékben hozzájárult ahhoz is, hogy általános ismereteket szerezhessünk középkori falvainkról és azok életéről. A Magyar Nemzeti Múzeumban az állandó kiállítás bemutatja az itt előkerült leleteket és a falu makettjét is.

Az erdőt átszeli az Országos Kéktúra K jelzése. Ezen északi irányban közel van egy erdészház, amelynek kerítésén helyezték el a túramozgalom igazoló bélyegzőjét. A megadott koordinátától a K jelzésen dél felé, negyven méter után a jobbra leágazó ösvényre térve a Sarvaly-forrás is megközelíthető. Ha egy időgéppel visszautazhatnánk az 1930-as évek előtti időkbe, ezen a helyen egy bő vizű forrásra bukkannánk, amelynek foglalata felett egy homokkőből faragott házikó áll. A neoromán stílusú épületet az akkori veszprémi püspök, Makray Antal építtette. A bazalt közül csörgedező víz medrét kivájták, így a vízlelő hely mellett egy szemet gyönyörködtető tavacska jött létre. Napjainkra ennek medre sajnos már feltöltődött, és a forrás hajdan állandó vízhozama is időszakosra csökkent a közeli bányásztevékenység miatt – de még így is elegendő ahhoz, hogy biztosítsa a közelben lévő két épület, a vadászház és az erdészház teljes vízellátását. Aszálymentes időszakban lehet számítani a finom, hideg frissítőre. A forrásnál asztal, padok és szalonnasütő helyek is vannak.

Innen az út felé indulva egy fakeresztet láthatunk, amelyet Kocsis István fafaragó újított fel még 1999-ben, a Sümegi Városvédő Egyesület felkérésére.

A középkorú falu megmaradt romjai sincsenek messze a forrástól. A terület jelenleg vaddisznóskert, ezért körbe van kerítve, de egy kapun át megközelíthető. A legépebben maradt épület a falu temploma, ennek az alapjai és néhány falmaradványa is látható.

A jelzett útvonal még egy érdekes, matuzsálem korú fát is rejteget: a forráshoz tartó ösvény és a K jelzés találkozásától fél kilométernyit dél felé sétálva egy több mint 200 éves, 30 méternél magasabb, 3 méteres törzsátmérőjű bükkfára bukkanunk, amelyet "Ördögigafa" néven tartanak számon. Idős kora mellett a formája sem mindennapi: törzse kétfelé ágazik, majd ismét egybeforr, feljebb pedig három nagyobb ágra válik szét.