Kocsi- és Fegyvermúzeum

A Várkapitány saját gyűjteménye amit a „A múlt megbecsülésén épül a jelen.” szellemében alakított ki.

A 2011 nyarán megnyílt múzeum alsó szintjén mind a magasabb társadalmi státuszú (orvosok, grófok, képviselők) emberek mind a közemberek kocsijait és szekereit is megtekintheti a kedves Látogató. A gyűjtemény egyedi, hiszen Magyarországon ezen kívül csak Keszthelyen található ilyen témájú kiállítás.

A kocsi története Magyarországról indult, és bejárta az egész világot. A középkorban kezdetben alig használták személyszállításra, a lóháton utazó udvar után egész szekér-karaván kígyózott. Országunkban az 1400-as években feltűnt a legtöbb európai szekértől különböző, három ló vontatta utazó szekér, melyen heten-nyolcan is nekivághattak a hosszabb utazásnak. A könnyű anyagból készült jármű hátsó kerekei magasabban voltak, mint az elsők, bőrsátorral befedett utastere és a sík vidék kényelmes pihenést biztosított az út során.

Maga a „kocsi” szó a Komárom-Esztergom megyei Kocs község nevéből ered, ahol az első igazi kocsi-műhely működött.
Köztudott, hogy Mátyás király idején a Budáról Győrön át Bécsbe vezető postakocsi vonal egyik jelentős pihenő és feltöltő állomása volt ez a kis település – így indult meg az ún. „kocsi-i szekér” diadalmenete. A magyar találmány előnyei – könnyedség, rugalmas alkalmazkodás az útviszonyokhoz, kényelem, tartósság – gyorsan nélkülözhetetlenné váltak Európa útjain és városaiban. Ebből az alaptípusból készült megannyi új alkotás: hintók, konflisok, kupék, landauk, divatos, praktikus, szívós közlekedési eszközök, melyek örökre nyomot hagytak az utazás történetében. A kedves látogató ezekből láthat egyedi válogatást.

A bejáratnál a múlt korok lovagjai és fegyvereik fogadják, a kiállításban pedig olyan kocsikat láthat, melyeknek történetük van. Egy bátor orosz tanárról, aki az orosz frontról megszökve egy kis talyigán vergődött haza, egy gazdáról, kinek legféltettebb kincse egy szénás szekér volt, bátor falusi tűzoltókról és tetteikről, gazdag urakról és űrnőkről akik fontosnak tartották gazdagságuk kifejezését, módos parasztokról, akik hajnalban indultak útnak, hogy bejárják birtokukat, és persze kis úrfiakról és kisasszonyokról, akik a tél havas lejtőin csúszkálva élvezték a gyermekkort. A csendes nézelődés során a kedves látogató elmerülhet az elmúlt századok életében, megfeledkezve világunk száguldó valóságáról. Kellemes időtöltést kívánunk!