Sárospatak látnivalói

Végardó Strandfürdő

Cím Sárospatak Határ u. 6. 48.329677 N, 21.580498 E
A Sárospatakra nagy számban látogató turisták valamint a város lakóinak pihenését, gyógyulását és kikapcsolódását egyaránt szolgálja a 2009-ben megújult Végardó Fürdő.

A kincset érő termálvízre kutató fúrás révén 1959-ben találtak rá. Az első medencét, mely fából készült a Bodrog folyó partján alakították ki. Két évvel később a jelenlegi fürdő területén társadalmi munkával épült az első, meszelt falú medence.

A látogatók korosztályi összetételéhez igazodva gyermekmedencét, majd a 70-es években úszómedencét alakítottak ki. Ehhez hamarosan tanmedence és öltözőépület csatlakozott. A XXI. századi igényekhez igazodva 2002-ben csúszdás fürdőmedencét építettek, lényegesen bővítve a vendégek szórakozását szolgáló vízfelületet. A leginkább látogatott termálmedencét 2004-ben mozaikburkolattal látták el és számos élményelemmel gazdagították. A gyermekmedence vízforgató és szűrőberendezését 2007-ben adták át.

A fürdőzők legnagyobb örömére Végardó Fürdő néven, megújult környezetben kibővült szolgáltatásokkal várja vendégeit a nagy múltú fürdő 2009 júniusától. E beruházás részeként készült el az „Acapulco” medence, bébi pancsoló és baba-, mama-pihenő. A vendégek melegkonyhás étterem, valamint büfék és strandcikk pavilonok kínálatából válogathatnak. A sportolási lehetőséget vízi foci biztosítja. A feltöltődést segíti az igénybe vehető szauna, masszázs is.

A termálfürdő 38 ˚C-os gyógyhatású vízével várja a hazai és külföldi vendégeit. A vizet két kút szolgáltatja, melyek hőfoka – a kútfejnél mérve – 47 ˚C. Jelentős a víz ásványi anyag tartalma: kálcium-, magnézium-, nátrium-szulfátos, hidrogén-karbonátos jellegű, fluoridos hévíz. Ízületi és érrendszeri megbetegedések utókezelésére javasolt, ezen kívül nőgyógyászati panaszok enyhítésére is alkalmas, sőt ivókúraként is alkalmazható.

A fürdő mellett parkosított camping található. 8 db. ötszemélyes faház és 120 sátorhely áll a pihenni vágyók rendelkezésére május elsejétől szeptember végéig.
Végardó Strandfürdő, Sárospatak