Sárospataki Református templom

Az 1538. esztendőt tekintjük a sárospataki reformáció kezdetének, amikor a wittenbergi reformációtól áthatott István presbiter pataki plébános (vélhetően Gálszécsi István) itt tevékenykedett. A reformált hitre tért patakiak első istentiszteleti helye a jelenleg római katolikusok által használt Árpád-házi királyok korában épült vártemplom volt. 1671. augusztus 5-én Báthori Zsófia – figyelmen kívül hagyva időközben elhunyt férje II. Rákóczi György vallását és anyósa Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony akaratát – a vártemplomot erőszakkal elvette az azt immár százötven éve használó reformátusoktól, és a római katolikusoknak adta.

Ezt követően rövid ideig a reformátusok használatába került még, de a templom a jezsuiták hatására ismét elvétetett, s a reformátusok istentiszteleti hely nélkül maradtak. Tudós lelkipásztoruk a Thököly Imre jóvoltából leideni és franekeri egyetemen tanult Debreczeni Ember Pál, kora jeles egyházi személyisége volt, aki ebben a válságos helyzetben hűséggel pásztorolta a híveket, amíg lehetett. A jezsuiták megtiltották a reformátusok szabad vallásgyakorlatát, lelkészüket bezárták. 1703 és 1705 között a reformátusok a főiskolán tartottak istentiszteletet. 1705-ben a jelenlegi templom telkén a gyülekezet fatemplomot épített, majd 1726-ban egy nagyobbat, amelyben a diákság is elfért.

A fatemplom régi papi széke a jelenlegi templom szószéke mögött van. Felirata Illés próféta életére utal: „Non Verbo pIetas, at re, MonstretVur oportet, Igne CaLens IsthoC speret aD astra rapI,” azaz: “Nem szóval, tettel kell, hogy tűnjék ki a kegyesség. E hévtől fűtve várja, hogy égbe kerül.” A betű kiemelés számértéke: 1764. A papi széket a templom felújítása keretében restaurálták.

II. Rákóczi Ferenc ígéretet tett, hogy a kollégium mellett a reformátusoknak templomot építtet, de ez a szabadságharc bukása után nem következhetett be. A fatemplom hamar romlani kezdett, s felmerült az igény egy kőtemplom építésére, ám az ehhez szükséges engedélyek beszerzése a protestánsok számára előnytelen politikai körülmények között szinte lehetetlen volt, hiszen királyi engedélyre volt szükség. A gondviselő Isten azonban az előnytelen körülményeket is javára tudja fordítani Övéinek. II. József, a protestánsokkal szemben türelmet tanúsító uralkodó Sárospatakon járt, s az egyház elöljárói kérelmet nyújtottak át neki azzal a megokolással, hogy Isten jelenlegi hajléka rossz állapotú, és a gyülekezet megnövekedett létszámát figyelembe véve kicsi. A döntésben résztvevő vármegyei hivatalnokok pártolólag álltak a kérelem uralkodó elé terjesztéséhez, ám Jabróczky Pál helybéli jezsuita plébános megtámadta a döntést azzal, hogy az ifjúságnak nem kell templom, hiszen a kollégiumban tarthatnak istentiszteleteket, a híveknek pedig elég a fatemplom. Torony sem kell, elegendő a harangláb. Mindezek után az uralkodótól 1773. november 2-án érkezett meg a válasz, ami arról szólt, hogy a templom bővíthető, de nem szólt arról, hogy milyen anyagból. Tornyocskáról és harangról (nem harangokról!) tett említést. Ezután a pataki egyház vezetői újból az uralkodóhoz folyamodtak, hogy engedélyezze kőtemplom építését, mert a fa drága és hamar elromlik.

Hosszú és körülményes ügyintézési időszak vette kezdetét. A nem protestánsbarát hatóságok meghatározták a templom maximális méreteit. Mostani magasságát 1827-ben nyerte. Az építkezés kezdetén az egyházközség elöljáróinak nyilatkozniuk kellett, hogy milyen forrásokból tudják biztosítani az építkezés költségeit. Nyilatkozatukban elmondták, a bányászok ingyen adják az építéshez szükséges követ, az ajtó és ablakkeretekhez szükséges faragott követ magánszemély ajánlotta fel, csakúgy, mint a tetőzet építéséhez szükséges fát és a tetőfedéshez használt zsindelyt, meszet pedig Ladmócról szereznek. Ezen kívül szépen gyarapodott a pénzbeli támogatók köre is. 1776. márciusában történt meg az alapkőletétel, s az építkezés öt évig tartott, felszentelésére 1781-ben került sor.

1834-ben földrengés rongálta meg a templomot, boltozata súlyosan sérült. 1895-ben Katona György tervei szerint a templom új mennyezetet és főbejáratot kapott. A templombelső ekkor nyerte késő barokk stílusú díszítését.
Toronyóra a kezdeti időktől volt, a régi szerkezetet 1882-ben cserélték újra.

Az 1871-ben épült 24 regiszteres, két manuálos, mechanikus vezérlésű, csúszkaládás orgonát Ludwig Mooser (1807-1881) készítette, mely az egykor híres salzburgi mesternek az ország egyetlen, eredeti formájában megmaradt hangszere. A hangszer felújítása 2009-ben fejeződött be. Az újjáépítésre felvett kölcsön fizetésének máig ható terhe nehezedik a gyülekezetre. Felújítását Varga László orgonaépítő (Taksony) végezte, minekutána megszűnt a kiváló szakemberekből szerveződött Aquincum Orgonagyár. Az újjáépítés során törekedtek az eredeti állapot megőrzésére. Kár, hogy az orgonaszekrény színezésekor nem őrizték meg eredeti színét.

A templomban 1500 ülőhely van, akusztikája alkalmassá teszi hangversenyek rendezésére is. Tanév során a Református Kollégium diákjai számára is istentiszteleti helyként szolgál. Teljes külső és belső felújítása 2017-2018-ban volt..