Bányászattörténeti Múzeum

1955-ben ünnepelték Rudabányán az újabbkori érctermelés kezdetének 75. évfordulóját. A jubileum alkalmából a helyi műszaki értelmiség legjobbjai alkalmi kiállításon mutatták be a település bányászatának hazánkban egyedülálló históriáját.

A kezdeményezés nagy sikert aratott, aminek hatására felmerült az igény: alakítsák állandó helytörténeti bányászati gyűjteménnyé az ideiglenesnek szánt kiállítást. Az óhajt tett követte. Az üzemi hivatalházban gondosan őrzött, időközben újabb leletekkel bővült Kállai-gyűjtemény adta a tárlat magját, amit a bánya raktáraiból előkeresett, régóta használaton kívül levő szerszámokkal, eszközökkel, továbbá a bányászcsaládok által ereklyeként őrzött, nemzedékről nemzedékre hagyományozódott értékes tárgyakkal egészítettek ki. Mindezekhez gazdag fotó- és dokumentumanyag társult. A szakszerűséget Szabó György régész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa biztosította, aki a gyűjtés és a rendezés munkáját irányította, s ő készítette el a forgatókönyvet is. Az anyagot az akkor Petőfi, ma Gvadányi Művelődési Ház egyik földszinti termében helyezték el. A megnyitót az 1956. évi Bányásznapon, szeptember 3-án tartották meg. (Szerencsére Szabó György egy szakfolyóiratban részletes ismertetést közölt a tárlatról, amely a maga nemében az első volt Magyarországon, és néhány fénykép is fennmaradt róla.) Szintén a 75. évfordulóra kívánták megjelentetni a máig példaértékű Rudabánya ércbányászata című monográfiát, de ez csak később, 1957-ben hagyta el a nyomdát.

A jól sikerült, ízléses kiállítást kezdetben nagy érdeklődés kísérte, a helybeliek büszkék voltak múltjuk megmentett emlékeire. De ahogy ilyen esetekben lenni szokott, az idő múlásával fokozatosan csökkent a figyelem, lanyhult a törődés. Az 1950-es évek végén a gazdátlanul porosodó anyagot átköltöztették (értsd: szakszerűtlenül bezsúfolták) az újonnan létesített bányaüzemi fürdő és iroda épületének egyik helyiségébe, s úgy tűnt, hogy végleg kihunyt a községben a gyűjteményt létrehozó lelkesedés lángja. Szerencsére nem így történt.
1960-ban Murvay László (1918–1984) személyében új vezető került az akkor jelentős fejlődés előtt álló rudabányai vasércbánya és ércdúsító üzem beruházási osztályának élére. A nagy mőveltségű műszaki szakember szinte azonnal felfigyelt a raktárban szunnyadó kiállítás értékes relikviáira, melyek hatására tanulmányozni kezdte a bányászat és a kohászat emlékeit a térségben. Hivatali elöljárói (Bics István vasércbánya-igazgató és Papp Bálint budapesti vállalatvezető) támogatásával hozzálátott a gyűjtemény rendbetételéhez, újjászervezéséhez. Néhány év alatt jelentősen gyarapította a már meglevő anyagot, miközben érdeklődése fokozatosan kiterjedt a történelmi Magyarország egészének érc- és ásványbányászatára. A lokális kiállítás így alakult idővel regionális, majd országos jellegűvé. Munkájához kiváló hazai és külföldi szakemberek (dr. Faller Jenő, dr. Korek József, Kiszely Gyula, V. Kirnbauer, J. Majer és mások) segítségét nyerte meg.

Tanácsaikra építve a gyűjteményt Érc- és Ásványbányászati Múzeum néven saját épülettel rendelkező országos gyűjtőkörű intézménnyé fejlesztette, amelynek igazgatójává természetesen őt nevezték ki (eleinte bányaüzemi feladatain túl csak mellék-, majd 1977-től főállásban látta el ezt a tisztséget). Az avatóünnepségre a Rudabánya bányavárossá nyilvánításának 600. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében az 1965. évi Bányásznapon került sor. Murvay László nevéhez fűződik a múzeumépület bővítése 1967-ben, a föld alatti bemutatóhely építése 1969-ben és a különálló ásvány- és őslénytár létesítése 1980-ban. Néhány nagy múltú bányásztelepülésen – Telkibányán, Nagybörzsönyben és Recsken – filiálékat hozott létre. Ez volt a felállás több mint negyedszázadon keresztül, miközben 1990-től – a korábbi fenntartók, a bányavállalatok megszűnése miatt – a működtetést alapítványi formában kellett megoldani.

2006. március 1-től jelentős változás következett be a múzeum életében: hosszas előkészítő munka után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság kebelébe került. Az új helyzetnek megfelelő átrendezés előtt a kiállító-épület és környezete is teljesen megújult, s ettől kezdve Megyei Bányászattörténeti Múzeumnak néven 2006. szeptember 1-től várta a látogatókat.