A történelem szeszélye úgy hozta, hogy az ország legrégibb és legnagyobb, fennmaradt barokk orgonája ma a kisváros modern, mindössze 81 éves templomában található.
Az orgona története attól megkapó, hogy abban a borúra a derű, a fenyegető vészből a fennmaradás lehetősége éppoly kiszámíthatatlanul, gondviselésszerűen következett, mint olykor az emberek életében.
A pusztaszabolcsi templom legsúlyosabb hangszereit, a négy harangját 1938. március 11-én szentelték fel, de az erős szél miatt csak március 15-én vonták föl a tornyokba, hogy először megkonduljanak. Őket 1941-ben követte a templom falai közé az akkor már több mint 200 éves öreg orgona, amelyet Pusztaszabolcs városa 3000 pengőért vásárolt az esztergomi ferencesektől – akik modernebbet, jobbat akartak a Szent Annáról nevezett templomukba.
A barokk orgona pár évtizeddel a török kiűzése után épült, valamikor 1700 és 1739 között – megjelenésében délnémet és tiroli mesterek stílusára utaló jegyekkel. Külön érdekessége, hogy – ferences orgona lévén – a sípszekrényre eredetileg díszes madár- és virágábrázolás került. Az évszázadok során aztán számos változtatást volt kénytelen elszenvedni a hangszer. Először is 1778-ban megnagyobbították, a burkolatát pedig egészen a 20. század elejéig felváltva hol zöldre, hol barnára mázolták, eltakarva a hivalkodó természetábrázolást. 1918-ban az orgonaház homlokzati ónsípjait hadi célokra rekvirálták, helyükre horganyzottak kerültek, az orgonát pedig ismét lemázolták – ezúttal fehérre.
Ebben az állapotában került Pusztaszabolcsra, ahol a második világháborút átvészelte ugyan, de állaga nem javult. Az ötvenes években a teljes belső szerkezet modernizáló cseréje mellett döntöttek, ám a javításra és cserére összekuporgatott egyházközségi pénzzel a megbízott orgonaépítő mester kereket oldott. Szerencsére, mert így a rossz állapotú, de csaknem 100 %-ban fennmaradt 18. századi szekrény, illetve a 90 %-ban fennmaradt 18. századi sípmű szakszerű, eredeti állapotba hozó restaurálása 2002. április 15-én megkezdődhetett.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Az orgona története attól megkapó, hogy abban a borúra a derű, a fenyegető vészből a fennmaradás lehetősége éppoly kiszámíthatatlanul, gondviselésszerűen következett, mint olykor az emberek életében.
A pusztaszabolcsi templom legsúlyosabb hangszereit, a négy harangját 1938. március 11-én szentelték fel, de az erős szél miatt csak március 15-én vonták föl a tornyokba, hogy először megkonduljanak. Őket 1941-ben követte a templom falai közé az akkor már több mint 200 éves öreg orgona, amelyet Pusztaszabolcs városa 3000 pengőért vásárolt az esztergomi ferencesektől – akik modernebbet, jobbat akartak a Szent Annáról nevezett templomukba.
A barokk orgona pár évtizeddel a török kiűzése után épült, valamikor 1700 és 1739 között – megjelenésében délnémet és tiroli mesterek stílusára utaló jegyekkel. Külön érdekessége, hogy – ferences orgona lévén – a sípszekrényre eredetileg díszes madár- és virágábrázolás került. Az évszázadok során aztán számos változtatást volt kénytelen elszenvedni a hangszer. Először is 1778-ban megnagyobbították, a burkolatát pedig egészen a 20. század elejéig felváltva hol zöldre, hol barnára mázolták, eltakarva a hivalkodó természetábrázolást. 1918-ban az orgonaház homlokzati ónsípjait hadi célokra rekvirálták, helyükre horganyzottak kerültek, az orgonát pedig ismét lemázolták – ezúttal fehérre.
Ebben az állapotában került Pusztaszabolcsra, ahol a második világháborút átvészelte ugyan, de állaga nem javult. Az ötvenes években a teljes belső szerkezet modernizáló cseréje mellett döntöttek, ám a javításra és cserére összekuporgatott egyházközségi pénzzel a megbízott orgonaépítő mester kereket oldott. Szerencsére, mert így a rossz állapotú, de csaknem 100 %-ban fennmaradt 18. századi szekrény, illetve a 90 %-ban fennmaradt 18. századi sípmű szakszerű, eredeti állapotba hozó restaurálása 2002. április 15-én megkezdődhetett.