Piliscsévi Pincefalu

A Szirtes-tető (Pilis) lábánál fekvő egyedülálló pincefalu ma közel 300 házból áll. Barátságos házai, kis utcácskái, a házak előtti padok és asztalok nagyon barátságossá teszik. A falu a fejlődő turizmusa jegyében évente többször is szervez fesztivált ide.

Piliscsév is, mint a legtöbb magyar falu, a török háborúk idején elnéptelenedett. A törökök kivonulása után az esztergomi káptalan birtokába került, egészen 1848-ig, aki szőlőket ültettetett a hegyoldalba és szlovák jobbágyokat telepített ide. A legtöbb pince ebben az időszakban épült, és még most is találunk 100-150 éves pincéket.

Állítólag a faluban található olyan épület, mely tetőszerkezete őrzi az egykori építési módot: faszegekkel, fakötéssel megerősített, fa tetőzsaluzattal rendelkező pincék ezek. (Én nem találtam ilyet, de valószínűleg azért, mert nem is kerestem, ezzel az információval már csak a látogatásom után találkoztam. )

A falu rohamosan növekedett, s bár 1738-ban egy pestisjárvány megtizedelte a lakosságot, de a járvány elmúltával ismét szlovák családok költöztek ide. Az I. világháború idején a lakosságnak csupán 10%-a volt magyar, bár az iskolában hivatalosan magyarul tanítottak.

A II. világháborút követő sváb kitelepítés és a csehszlovák-magyar kormány között kötött lakosságcsere-egyezmény egyaránt érintette a falut. Ennek ellenére Piliscsév lakosaink csaknem fele ma is szlovák anyanyelvű.

A maiak hangulatában is őrzik a régi pincefalut. A gazdák igyekeznek a régi házak felújítását ma is a régi hagyományoknak megfelelően, a régi kövek, anyagok megőrzésével elvégezni.

A környéken leginkább a nova és az ottelo szőlőfajták teremnek meg, de ma már kevés szőlőbirtok található itt, a borosgazdák a szőlőt messziről hozatják.