Osli látnivalói

Nagyboldogasszony Plébánia

Cím Osli Rákóczi F. u. 2. 47.635049 N, 17.076781 E
Kapcsolat Telefon: 96/250-155 Web: www.osli.hu
A Hanság déli szélén fekvő kisközség Győr-Sopron megyéhez és a Győri püspökséghez tartozik.

Kanizsai János prímás, esztergomi érsek, Kapuvár ura 1390ben a Szűz Mária tiszteletére kápolnát építtetett, amelybe egy Mária-képet helyezett. A hagyomány szerint már ez előtt a kép előtt is sok csodás gyógyulás történt, amelynek hírére a Rábaköz népe nagy számban kereste fel a kegyhelyet. A protestáns képrombolók azonban 1572-ben feldúlták a kápolnát. (Ekkor pusztult el Csorna premontrei prépostsága is.)

Esterházy Pál nádor 1644-ben romjaiból újjáépíttette és 1690-ben kismartoni várából odavitette a máig meglévő Mária-szobrot. Ő maga így ír erről: az aétatos hívek gyakran oda járulván, sok súlyos betegségektül szabadíttattanak-meg Isteni malaszt által, a mint hogy most-is a csudák meg nem szűnnek, sőt naponként szaporodnak.

A mely Kép pedig az Oltáron vagyon, asztatt Kis-Marton várábul vitettem oda, Isten, s a Boldogságos Szűz tisztességére, a Körösztyén híveknek pedig lölki vigasztalására, mely faragtatott a mint reá van írva, az Ezer hatszáz negyedik Esztendőben. Ezt a kegyszobor hátán lévő latin nyelvű felírás is megörökíti.

A kegyhelynek XIV. Benedek pápa Mária szeplőtelen fogantatása és születése ünnepeire teljes búcsút engedélyezett 1752-ben. IX. Pius ezeket a kiváltságokat 1858-ban, a lourdes-i jelenés évében tovább bővítette.

A hársfából faragott és öltöztetett Mária-szobor aranyozott ezüst koronáit még Esterházy Pál készíttette. A rokokó oltár körül egykor különféle hálaajándékok, fogadalmi tárgyak és képek voltak. Néhány jellegzetes példányuk ma is megvan a templom oratóriumában. A temlom körüli Kálvária 14 stációja a múlt század közepén épült (1859). Máig fontos szerepe van a búcsújárás ájtatosságai során.

A barokk templom tartogat néhány érdekes látnivalót. Homlokzati fülkéjében álló Szent István- és Szent László-szobrok pl. a győri székesegyházból származnak. A szentély mennyezetén lévő, Mária mennybevitelét ábrázoló kép a XVIII. század közepéről való.

A múlt század közepén (1860) épült az állattartók védőszentjének, Szent Vendelnek a kápolnája.

Közúton és vasúton is Kapuváron keresztül lehet eljutni Osliba.
Nagyboldogasszony Plébánia, Osli