Nyírbátor látnivalói

Széna-réti-tó

Cím Nyírbátor Gyulaji út 47.848403 N, 22.115363 E
Kapcsolat Web: www.nyirbator.hu
Területe hozzávetőlegesen 11 hektár, térfogata üzemvízszintnél 109.000 m3.

Egy 1859-ben készített térképen szerepel a tó, Szalontai Barnabás a következőképp írta le a Szénarétet: „Kisgazdák kaszálója volt, vizenyős terület, amely nyárra kiszáradt és jó szénát biztosított belterület.”

Amikor 1914-ben a főszolgabíró kenderáztató helyek kijelölésére szólítja fel Nyírbátort, elsősorban a Szénarét jött szóba. A BÓNI is szerette volna megszerezni, az elhasznált vizeket akarta idevezetni, s későbbre vállalta a lecsapolást is a bérletért. A község vezetése a BÓNI-t támogatta 10 lakos ajánlásával szemben.

A tó záportározóként is szolgál, Nyírbátor déli területeiről gyűjti össze a csapadékvizet. Horgásztóként 1982 óta hasznosítják, ekkor került a tó a horgászok, illetve a Vasas Horgászegyesület kezelésébe. 1999-ben kiszélesítették az úgynevezett horgászárkokat, 2002-re pedig befejeződött két éves beruházásként –pályázatból- a tó tisztítása, rendbetétele, a nád levágása, illetve a meder kimélyítése, valamint 2.5 kilométernyi belvízcsatorna is épült. Megtörtént a haltelepítés is, azon a nyáron 12 mázsa ponty került a tóba, s ezt követően újabb 11 mázsa nyurgapontyot, kárászt és compót engedtek a vízbe.
Széna-réti-tó, Nyírbátor