Darvas-tó lefejtett bauxitlencse

E földtani természeti értékünk a Dunántúli-középhegységre jellemző bauxitképződés nyomait őrzi, valamint – a Bakonyban egyedülálló lehetőségként – az ahhoz kapcsolódó kőzettípusok és a trópusi őskarsztos formakincs megőrzésére, bemutatására is alkalmas. A feltárult kőzetfal északkeleti része egyúttal a középső-eocén lutéciai emeletbe tartozó Darvastói Formáció és Szőci Mészkő Formáció országos geológiai alapszelvénye. Igazgatóságunk a közeljövőben táblák kihelyezésével segíti az érdeklődők tájékoztatását.

A karsztosodott fekükőzetet a felső-triász (nóri) fődolomit képezi. Az aprózódásra amúgy is hajlamos, tektonikusan erősen zúzott, helyenként lyukacsosra oldott szálkőzet a bányagödör alján – a rátelepülő bauxit és a bemosódott talaj miatt – kevésbé látható, viszont a középső területrészen impozáns kiemelkedéseket, falakat alkot. E részen szembetűnő vastagpados (méteres nagyságrendű) rétegzettsége. A kissé kibillent rétegek alkotta szálkőzet falakon több helyütt tektonikus oldalelmozdulások karcai figyelhetők meg. Az őskarsztos oldódás által létrehozott egyenetlen aljzatra települő kréta időszaki (vagy annál fiatalabb) bauxit alatt néhol vékony vasas (goethit, hematit) kéreg vonja be a dolomit felületét, illetve tölti ki a sűrű repedéshálózatot.

A sötétvörös árnyalatú bauxit finomszemcsés, tömött szövetű, átlagos vastagsága eredetileg meghaladta a tíz métert, de most csak néhány visszahagyott kisebb foltban tanulmányozhatjuk, főleg a külfejtés keleti részén, a lépcső előtti területen. Ásványtani különlegességek az itt található, általában centiméteres nagyságú, sugaras-rostos szerkezetű goethit konkréciók.

A szárazföldi környezetben keletkezett ásványi nyersanyagot a középső-eocén idején – a térség általános süllyedését követően – elborította a tenger. Az ennek nyomát őrző rétegsor (Darvastói Formáció, Szőci Mészkő Formáció) védett geológiai alapszelvényként szolgálja a tudományt és az ismeretterjesztést.
A tengerelöntés kezdeti fázisában leülepedett agyag a lagúnába bemosódott bauxitásványokat és szénszemcséket, valamint piritet, gipszet is tartalmaz. Az erre következő, ősmaradványokban gazdag meszesebb pad a tenger időszakos uralomra jutását, majd a homokos tarka agyag a kiédesedést és a tóvá alakulást tükrözi. Ezután ismét gyors tenger előnyomulást bizonyít az alveolinás mészkő.
A karbonátos rétegek közé települő agyagcsíkok a közeli szárazföldről történő, ismétlődő anyagbeszállítódásra utalnak. Az ősföldrajzi környezet újabb változását – a lagúna jelleg visszatértét – jelzi a Darvastói Formációt lezáró szenes, agyagos, ősmaradvány-mentes rétegsor. E 12 méter vastag sorozat tehát a formáció típusfeltárása, mely a külfejtés északkeleti részének meredek oldalát képezi, a jól látható fekete csíkig.

Efölött már a klasszikus, nummuliteszekben (egykori egysejtűekben) gazdag középső-eocén Szőci Mészkő gumós padjai következnek. Természetesen a mindössze néhány méter vastagságú rétegsor csak a formáció alsó részét képviseli, mert a többit „elvitte” a későbbi kiemelkedéssel együtt járó lepusztulás. Valamikor a harmadidőszak folyamán a terület észak felé mintegy 10 fokkal megbillent.

A többszöri üledékképződés és lepusztulás egyes szakaszairól csak vázlatos képünk van az oligocéntől kezdve. A Csatkai Formációba tartozó folyóvízi agyagos-kavicsos hordalékanyagok valószínűleg ezt a területet is betakarták, majd a középső-miocénben szintén törmelékes, de tengeri üledéklerakódás történhetett. Az újabb eróziót követően feltehetően az alsó-pannon vízborítás is hátrahagyta nyomát. Utoljára a negyedidőszaki szárazföldi állapotok formálták Darvas-tó környékét; vékony, kavicsos homoklepel foszlányokat terítve széjjel. A fényesre csiszolt sarkos kavicsok a szél munkájának emlékei.