Nyársapát látnivalói

Bognár Gokart Park

Cím Nyársapát Iskola dűlő 20. 47.116633 N, 19.756228 E
Magyarország leghosszabb (820m) épített amatőr Gokart Parkja

A gokart pálya ötlete 2003 őszen fogalmazódott meg bennem, miszerint Nyársapát – Cegléd – Csemő határán a Vett út mellett – a 441-es útról – Csemő fele létesítettünk egy gokart pályát. Az ötletet a családom – feleségem, fiam és a lányom, aki mar akkor Angliában élt nagy mértékben támogatta.

Az ötletet, az elmélet (a hivatali eljárások, tervezés stb.) majd 2004 tavaszán a gyakorlati megvalósítás követte. A Gokart Park megvalósítása több lépcsős tervezet alapján valósult meg és a mai napig van terv, ami megvalósításra vár.

A pálya akkori hossza 301 m lett. Abban az időben az összes F1 pálya rajzát tanulmányozva a barcelonai F1 pálya kicsinyített hasonmására lett a döntés meghozva, ami az akkor megadott területen megvalósíthatóvá vált.

Ennek a pályának az avatása 2004. Június 20-án volt egy ünnepség keretén belül. Ekkor 6db RIMO vázas BK-1-tip. 200-as HONDA motorral hajtott gokart szolgálta ki az érdeklődőket.
Ezt követően több Nyugat-Európai ország gokart pályája lett megtekintve, illetve az internet segítségével tanulmányozva.

A növekvő igényekre tekintetve született meg a családi döntés a fejlesztésről, melynek alapján a Szent-István Egyetem Építésmérnöki karával együttműködve készültek el a látványtervek. Ezt követően dr.Koppy Jenő professor vezetésével indult el “Bognár Gokart park” komplett fejlesztési terve, mely magába foglalta az építési, pályaépítési, környezetvédelmi, tájépítési, villamos és a biztonságtechnikai terveket. Ezek engedélyeztetése 2008-ban történt meg. Majd 2009-ben az 5 éves évforduló keretében lett az új pálya alapjának letétele.

2012-ben lett megépítve az új pályarész, mely kapcsolódik a régi pályához. Így a pálya hossza 301m-ről 820 m-re növekedett. A pálya vonalvezetését 8 féle képen lehet változtatni. Ez a pálya egyedi Magyarországon. A pálya átadása 2012. Június 23-án volt ünnepélyes keretek között.

Minden évben amatőr szinten hazai gyerek és felnőtt gokart versenyeket szervezünk. BIZ GX 200 és GX 120 gokarttal rendelkezünk, ami felnőtt és gyereke számára biztosít gokartozást.

A BIZ gokartokat Angliából rendeljük, ennek lebonyolításával a lányom (Bognár Orsolya LLB, LPC) foglalkozik. A további fejlesztés megvalósítás 2024-re várható. Tavasztól – Őszig az időjárástól függően minden nap nyitva vagyunk. Mindenkit szeretettel várunk. Csoportos és egyedi rendezvények lebonyolításához helyet biztosítunk aminek lebonyolítását a feleségem rendezni. A park területe több mint 34.000m2 terül el, amit 59% aranyban zöld felület fed be.
Bognár Gokart Park, Nyársapát Bognár Gokart Park, Nyársapát Bognár Gokart Park, Nyársapát