Nagyér látnivalói

Nagyéri kilátó

Cím Nagyér Szabadság u. 46.364931 N, 20.728592 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Páramentes időben a világosi hegyek és persze a környező települések, de még Makó és állítólag Hódmezővásárhely is látszódik a nagyéri egykori gőzmalom kéménye köré emelt kilátóból.

Az egykori Zöldi malom kéménye köré épített kilátót rendszeresen másszák meg kiránduló vagy diákcsoportok, hogy aztán a 144 lépcsőfok megtétele után nagy álmélkodások közepette csodálják meg madártávlatból a tájat, illetve Nagyér panorámáját. De feltűnik a magasból a környező települések mellett a közeli Tótkomlós, Csanádpalota, de még Makó és Hódmezővásárhely is.

Aki napszállta után ballag fel rá, az még az algyői olajmező fényárját, sőt – ha szerencséje van és épp működik – akkor az égő olajfáklyákat is megpillanthatja.

A legnagyobb élmény is látható szabad szemmel, ha nem párás a levegő, mégpedig a Világosi hegység kékes vonulata.
Nagyéri kilátó, Nagyér