Mosonvármegyei Múzeum

A MOSONVÁRMEGYEI MÚZEUM ÉPÜLETE
A Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet gyűjteménye először a magyaróvári városháza nagytermében, 1887-től pedig a vármegyeháza egyik földszinti helyiségében kapott helyet. Az új megyei székház felépítése után, 1892-ben a második emeleti nagyméretű, díszes teremben s a hozzá kapcsolódó kisebb helyiségben nyílt meg a kiállítás.
Az egyre gyarapodó gyűjtemény számára azonban mindinkább szűkösnek bizonyult a meglévő két terem. Ezért a Történeti és Régészeti Egylet vezetői minden igyekezetükkel azon fáradoztak, hogy a múzeum végleges és megfelelő elhelyezésére megoldást találjanak. Terveiknek sikerült megnyerniük Moson Vármegye közönségét, amely 1904. évi határozatával kimondta, hogy a múzeum részére külön épületet kell emelni. A 40.000 koronát kitevő építési költségek nagyobb részét a vármegye, míg a fennmaradó 10.000 koronát államsegélyből finanszírozták.
A múzeum épületének tervezésével Hőnel Béla magyaróvári építészt bízta meg az Egylet. A korszak építészetét a historizmus uralta, amely eszköztárát a történeti stílusok formakészletéből merítette. Hőnel is e szellemben alkotott, s első terveiben a romantika korát idézte meg. A vármegye legjelentősebb középkori emléke, a lébényi templom is megihlette: 1904-ben készült tervén az apátsági templom kéttornyos homlokzatára ismerhetünk. A bíráló bizottság végül egy klasszicizáló, oszlopcsarnokos épület tervei mellett döntött, amely többszörösen átdolgozva, bővítve került kivitelezésre.
Az építkezést a város által adományozott telken 1910 márciusában kezdték meg és 1912. október 1-re el is készült a Mosonvármegyei Múzeum épülete. A gyűjteményi anyagot a megyeházi helyiségekből a következő év tavaszán szállították át az új, tágas, önálló múzeumi épületbe.

Régészeti kiállítás
Területünkön a legkorábbi emberi kultúra mintegy 8-9 ezer évvel ezelőtt az újkőkor idején jelent meg. E kultúra hordozói terjesztették el a földművelés és állattenyésztés ismereteit nemcsak a Dunántúlon, hanem Európa tőlünk északra és nyugatra lévő területein is. Az újkőkori emberek gerendavázas, felmenő falú házakból álló falvakban éltek, agyagedényeiket bekarcolással, később festéssel díszítették. Kerámiáik és csiszolt kőeszközeik gondos kialakítása és szépsége ma is magára vonja a figyelmet. Az újkőkori agyagedények alapformái tovább élnek a rézkor idején is. A rézkorból származik egyedülálló őskori leletünk egy épen fennmaradt és ma is megszólaltatható agyagkürt (rhyton), mely valószínűleg rituális célokra szolgált.
A múzeum egyik alapítójának, Sőtér Ágostnak köszönhető a nagy területre kiterjedő — és első lelőhelyéről elnevezett —bronzkori gátai kultúra emlékanyagának megismerése. Az őskor hosszú időszakát egy már név szerint is ismert nép, a kelták bevándorlása és megtelepedése zárja le. A keltákhoz köthetőek az első korongolt edények, továbbá a vas szélesebb körű elterjedése és az első pénzek megjelenése.
Mosonmagyaróvár és környéke időszámításunk elejétől Pannonia provincia részeként a Római Birodalom területéhez tartozott. A mosoni síkságon a rómaiakkal együtt megjelentek a téglából, kőből épült városok és a luxusigényeket is kielégítő városi és vidéki villaépületek. A korai időszak hamvasztásos temetőit a római kor végén felváltják a csontvázas temetkezések. Nagy hangsúlyt kapott a római birodalom határának, a limesnek a kutatása is, hiszen a megerősített határvonal (erődök láncolata a limesúttal) hosszú szakaszon érinti területünket. A történeti Moson megye három nagyobb római katonai tábort illetve települést — Oroszvárt (Gerulata), Mosonmagyaróvárt (Ad Flexum), Lébényt (Quadrata) — is magába foglalt.
A római uralmat követő meglehetősen rövid hun fennhatóságot számos régészeti lelet reprezentálja. A hun kori „nemzetközi arisztokrácia” egyik germán származású előkelősége nyugodott a Lébényben feltárt, gazdag mellékletekkel ellátott sírban. A múzeumot a bezenyei langobard temetőből előkerült, VI. századi germán rúnaírásos fibulapár tette világszerte ismertté, de nagy jelentőségű a mosonszentjánosi langobard fejedelmi sír egyedülálló leletanyaga is.
A langobardok helyére a hunokhoz hasonlóan Ázsiából induló avarok léptek, akiknek a régészeti hagyatéka a Mosoni-síkság és a Hanság területén is megtalálható. A korszak legkorábbi emléke éppen a letelepedés pillanatát rögzíti egy csordakút körül szerveződött szállástelepülés régészeti jelenségeivel. Látványos leletanyag került gyűjteményünkbe késő avar temetőásatásokból is. A férfiak fegyverei, szerszámai és viseleti tárgyai (elsősorban a díszes övgarnitúrák) a keleti sztyeppék világát idézik. Az avar kor kultúrájának megjelenítéséhez segítséget nyújtanak az egykori közép-ázsiai török és iráni előkelőket ábrázoló falfestmények.
Új régészeti emlékanyag tűnik fel a magyar honfoglalást követően. A X-XI. századi ún. köznépi temetők a pogány kori magyarság szokásait és viseletét reprezentálják. A szentistváni államszervezést jelzi a lébényi temetőből előkerült legelső magyar pénz (ún. Lancea Regis típus). A kora középkor századaiban a Magyar Királyság „kapujaként” (porta Regni) a mosoni ispáni vár jelentős gazdasági és katonai szerepet játszott. A várban szállt meg több alkalommal Salamon király, de megfordult itt több más uralkodónk is. A XIII. században a tatárjárást (1241-42), majd II. Ottokár cseh király támadását (1271) követően az építmény elvesztette katonai jelentőségét, s a Győr nemzetségbeli Konrád mester által építtetett, a kor követelményeinek jobban megfelelő óvári vár lett a környék gazdasági és igazgatási központja. A vár mellett kialakult település 1354-ben Erzsébet királynétól széles körű kiváltságokat kapott.

Néprajzi kiállítás
A néprajzi terem a XIX. század végének, XX. század elejének paraszti világából villant fel képeket, bepillantást nyújtva egyrészt a régió lakáskultúrájába, másrészt három nemzetiségének viseletébe. A kiállítás a parasztház két helyiségét jeleníti meg, a raktározásra, esetenként hálóhelyül szolgáló kamrát, valamint a tisztaszobát. A kamrát szemléltető részben kerültek elhelyezésre a kenyérsütés és élelmiszertárolás, valamint a kendermegmunkálás eszközei. A kamrával ellentétben a tisztaszoba kiemelt helyisége volt a lakóháznak, kizárólag ünnepi alkalmakon használta a család, amit a kiállításban az asztal karácsonyi hagyományoknak megfelelő berendezése illusztrál. A háztartásban fellelhető legértékesebb bútorok, vagyontárgyak mellett itt kaptak helyet a szentképek, illetve a későbbi időkben a családi portrék is.
A lakóház berendezését felidéző teremrésszel szemben a megye három legjelentősebb számban képviselt nemzetiségének, a magyar, a német és a horvát népcsoportnak a viseletét tekinthetik meg a látogatók, mindegyiket egy-egy hagyományos élethelyzetben ábrázolva. A német pár templomi díszben, a szigetközi magyar pár egy népszokás gyakorlása közben legénycímerrel, a horvát pár pedig a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó népszokás alkalmával, temetői környezetben.

Helytörténeti kiállítás
Moson és Magyaróvár városa illetve az egykori Moson Vármegye települései különböző fejlődési utat jártak be az elmúlt évszázadokban, amelynek gazdag s változatos tárgyi hagyatékát mutatja be a kiállítás. Tudni szeretnénk, mire való a dongaszél cifrázó? Kik használták az avatótaglót? Hogyan játszották a Poch-játékot? E különös, mára már elfeledett tárgyak is életre kelnek sok más társukkal együtt. Általuk elevenednek meg az itt élt emberek hétköznapjai, munkájuk s küzdelmeik, miként a történelem nagy pillanatai is. Mert a történelem nemegyszer végigsöpört e tájékon. A török háborúk korát fegyverek és Magyaróvár széles bástyákkal övezett végvárának makettje idézi meg. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc helyi eseményeit, a győztes mosoni csatát korabeli dokumentumok és ereklyék villantják fel. Az 1956-os forradalom idején eldördült sortűz megrendítő relikviái pedig a mosonmagyaróváriak hazaszeretetének állítanak emléket.
A kiváltságlevelek, tanácsülési jegyzőkönyvek s pecsétek, nemkülönben a bűnösökre váró megszégyenítő kaloda a települések önkormányzatiságának emlékei s tanúi annak a szívós küzdelemnek, mellyel Magyaróvár polgárai próbálták megóvni kiváltságaikat a város földesuraival szemben. S bár harcuk nem vezetett eredményre, a mezőváros mégis folyamatosan gyarapodott, és fontos kereskedelmi illetve gazdasági centrum, egyszersmind kulturális központ is lett. A céhek szervezeti életének míves tárgyai, az egykori műhelyek szerszámai a kézműves mesterek szakmaszeretetének emlékei. A kézi őrlőkövek mellett magasodó hengerszék pedig nemcsak a malomipar fontosságát hangsúlyozza a térség gazdasági életében, hanem a XIX. század második felében megindult iparosodás szimbóluma is, ugyanúgy, mint Kühne Ede nevezetes mezőgazdasági gépgyára.
A kulturális virágzás alapjait a nagyhírű iskolák teremtették meg: a piaristák gimnáziuma (1739) és a főhercegi uradalom alapította gazdasági Akadémia (1818), amely Európa első agrár-felsőoktatási intézménye volt. E két intézmény tanárainak széles látókörét s műveltségét jelzi, hogy a múzeumot életre hívó Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet alapításában (1882) is meghatározó szerepet játszottak.
Az első nyomdát Magyaróváron Huszár Gál protestáns prédikátor alapította 1558-ban, amely azonban csak rövid ideig működött. A következőt 300 évvel később Czéh Sándor állította fel (1836), aki nemcsak nyomdász volt, hanem kiadó és Moson Vármegye első és sokáig egyetlen kölcsönkönyvtárának működtetője is. Nyomdai felszerelése és a legkülönbözőbb igényeket kielégítő gazdagon illusztrált kiadványai remekül jellemzik szellemi és szakmai igényességét.
A reformkori város és vármegye kultúrájának sajátos színfoltja volt Szále János (1810-1870). Nemesember és vármegyei hivatalnok létére műkedvelőként festészettel is foglalkozott. A Magyarországon ekkor még ritka tájkép műfajában alkotott szűkebb pátriájának vidékeit festve.
A XIX-XX. századi polgári világot, a „boldog békeidők” nosztalgikus hangulatát idézik meg Kumpf Antal fotói, a pezsgő társasági életet szervező egyletek rekvizitumai, s a mindennapokat megidéző tárgyak a báli legyezőtől a velocipédig.