Bivalyrezervátum

Hazánkban a bivalyt magyar-bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint már a népvándorlások során, mint igavonó állat került.

Mivel még a szürke marhánál is igénytelenebb állat, hiszen lelegeli a kákát, a nádat, a mocsári füveket és kimondottan szereti a nedves lápos területeket, gyorsan elterjedt a Kárpát-medence területén. Tej- és hústermelése mellett talán fontosabb volt hajdanán igaereje, s ezt bizonyítja, hogy a gépesítést követően állománya Magyarország mai területén igen lecsökkent. 1911-ben 155 192 bivaly élt, 1935-ben a megcsonkított országban már csak 7069-es számláltak. A jelenlegi országos állomány 1500 körüli, ami a történelmi Magyarország egykori bivaly-populációjának kicsiny töredéke. Ma, mint genetikai tartalékot és kultúrtörténeti emléket őrizzük, jelenleg országos szinten tervszerű tenyésztésével nem foglalkoznak. A hazai bivalyállomány a törvényileg védett őshonos állataink közé tartozik.

A dél-alföldi régió első bivalyrezervátumát 2008-ban hozták létre, Mórahalom határában. A negyvenöt fiatal állattól azt várták - 15 anyaállat és 30 növendék -, hogy segítenek megtisztítani a nádtól a Nagyszéksós-tavat és környékét. Régen a területet a csapadékosabb időszakokban (főként a hetvenes években) halastóként hasznosították. A terület gyors kiszáradása a nyolcvanas évek végén indult el, 1991-92-ben már alig volt nyílt vízterület. Eddigre a terület nagy részét és a tavat szegélyező legelőt összefüggő nádas borította, a tó nagy része pedig kiszáradt. A bivalyok telepítését követően a náddal borított területek jelentősen lecsökkentek, az újra láthatóan megjelenő nagyobb vízfelület elősegítette a területet elhagyott madárvilág visszatérését, az itt még nem fészkelt fajok megjelenését valamint a növényzet (tavirózsa) újra szaporodását. 2012-ben a Bivalyrezervátum fejlesztéseként a tájba illeszkedő, náddal fedett bivalybeálló épült a tó közelében, kialakítottak egy bemutató- és oktatóházat, egy eszköztároló színt, valamint egy mérőközpontot, ahol a bivalyok szakszerű tenyésztéséhez szükséges vizsgálatokat végezhetik el. A programnak köszönhetően jelentősen javult a magyar Nagyszéksós-tó és a Román Maros ártér ökológiai egyensúlya

A Nagyszéksósi Bivalyrezervátumban a betelepítés óta az egyedek száma folyamatosan növekszik. Jelenleg 143 bivaly él ezen a területen, melyek az eredeti természeti környezet fenntartásában és alakításában fontos szerepet töltenek be.

A város fontosnak tartja a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében, hogy természeti értékeinket eredeti formájukban, működőképesen tudjuk megtartani és továbbfejleszteni. Ennek érdekében fontosnak tartjuk azt is, hogy minél szélesebb körben tudjuk ezt a gondolkodásmódot elterjeszteni, valamint, hogy ezeket az értékeket a lakossággal és az idelátogató turistákkal is megismertessük.

A bivaly a paraszti kultúrában Mórahalmon és környékén a gazdaság mindennapos szereplője volt. Haszna elsősorban igaerejében rejlett, de tartása praktikus volt, hiszen minden része, teje, de a húsa és bőre is jól hasznosítható. A Mórahalmi krónika is említ személyes élményeket és kötődéseket feldolgozó történetet a bivalyok erejéről és makacsságáról.

Napjainkban házi körülmények között történő bivalytartásról nem tudunk, de a lakosság körében még sokan őriznek bivalyokhoz kötődő emlékeket gyermekkorukból.

A bivalyrezervátumot mind a helyiek, mind a környéken élők és a turisták is rendszeresen és szívesen látogatják. Területe körbejárható, gyakran a kerítéshez közel legelésző állatok egészen közelről is megfigyelhetők, illetve a terület mellett elhelyezett magaslesről az egész táj átlátható. A rezervátumot körülvevő puszta képe és hangulata, a határtalanság érzete, az élő táj folyamatosan változó képe lenyűgözi az idelátogatót, átélhetővé teszi az Alföld hamisíthatatlan hangulatát.